Évadzáró

Tavaly október óta heti gyakorisággal vezettem nyitott irodalomterápiás csoportokat Kőbányán, az egyik csoportot Könyvkalandok, a másikat Élettörténetek címmel. Tegnap zártuk az évadot – és a minimum, amit elmondhatok, hogy már most várom a szeptembert, hogy újrakezdjük, folytassuk az utat, amin elindultunk. Voltak alkalmankénti látogatók, a módszerbe épphogy belekóstolók, de a rendszeresen járó „kemény mag” is 15-20 főt számlál. Annyi érdekes, izgalmas élettörténettel, annyi egymásra nyitott, egymást érzékenyen figyelő, ha szükséges, egymást megtartó emberrel, és annyi szeretettel találkoztam néhány hónap alatt, hogy elmondhatatlan a hála, amit érzek irántuk – és nem kevésbé az irodalomterápia, mint módszer iránt. Köszönöm minden résztvevőnek és köszönöm Dr-Béres Judit szakvezető tanáromnak is
Aki pedig még nem járt irodalomterápiás csoportban, annak javaslom, hogy jöjjön (menjen), lubickoljon a csoportban, merüljön el magában a szövegek segítségével!

Nyári szünet – nyitott online irodalomterápiás beszélgetések

https://forms.gle/C9WAe1Xpis1eqt1X7

Nyári szünet. Énidő. Van, akinek akár hetek is megadatnak a pihenésre, másnak csak napok, esetleg csupán lecsípett, elcsent órák. Sokaknak nincs hol, vagy kivel érdemben szót váltani, és vannak, akik akkor is keresnek új kapcsolatokat, ha a régiek is működnek, mert lubickolnak a beszélgetések varázslatos világában.  Én azt tapasztaltam, hogy az irodalomterápiás módszertannal vezetett beszélgetések a hosszabb és a rövidebb énidőket is tartalmasabbá, értékesebbé, egyben pihentetőbbé teszik, mert jó társaságban kapcsolódni egymáshoz felszabadító, felpezsdítő érzés.

A csoport célja, hogy a csoporttagok egy biztonságos közegben beszélgethessenek érzéseikről, gondolataikról az irodalmi szövegekre és egymásra reflektálva, a beszélgetések során megtapasztalhassák a csoport támogató erejét, és az ülések után mindenki úgy érezze, kapott valamit másoktól és adott valamit másoknak.
Ezek az alkalmak azoknak is megfelelőek lehetnek, akik még sosem vettek részt hasonló csoportban – és azoknak is, akik akár online, akár személyes jelenléti csoportban részt vettek már, akár nálam, akár más irodalomterapeuta csoportvezetésével.
A vezetett beszélgetéseket a foglalkozás során vetített képek és ott, helyben felolvasott rövid szövegek indítják – ez lehet próza, líra, dalszöveg – amelyek segítenek megfogalmazni a bennünk kavargó különböző érzéseket,  fejlesztik az önismeretet, új erőforrásokat adnak a mindennapokhoz.

A csoportok nyitott csoportként működnek, ami azt jelenti, hogy egy-egy résztvevő tetszőleges számú alkalomra jelentkezhet – akár csak egyetlen alkalomra, akár mindre.Az ülések kedden és csütörtökön esténként vannak 19.00 és 20.30 óra közt, hogy kapcsolódjunk, közösen gondolkodjunk, ventiláljunk, beszélgessünk egy-egy szöveg kapcsán.

Részvételi díj: 4000 Ft/ alkalom 
Hogyan működik?
A regisztrációs lap kitöltését követően e-mailben veszem fel a kapcsolatot a jelentkezőkkel.
A részvétel feltétele a stabil internetkapcsolat, mikrofon és kamera egyidejű használata végig az alkalom során, és egy olyan biztonságos helyszín, ahonnan minden résztvevő úgy jelentkezik be, hogy az adott szobában egyedül van – erre azért van szükség, hogy a beszélgetésben valóban csak azok legyenek jelen, akiket a kamerán keresztül is látunk, hogy tudjuk, kikhez szólunk.

Helyszín: Google Meets alkalmazással az online térben (semmit nem kell hozzá telepíteni, a résztvevők számára kiküldöm a linket, arra kell csak rákattintani és ez automatikus csatlakozást eredményez)

A minimális létszám ahhoz, hogy egy-egy napon a beszélgetés létrejöjjön 3 résztvevő, a csoportban egyidejűleg maximum 10 főt tudok fogadni. 

A jelentkezési lap kitöltése egy előzetes regisztráció. A részvétel a részvételi díj befizetésével válik véglegessé. A további információkat e-mailben küldöm válaszlevélben a regisztrációs lap beküldése után.

Kérdés esetén forduljon hozzám:
Németh Márti irodalomterapeuta, komplex művészeti terapeuta
e-mail: holdciklus@gmail.com

Mindennapi kenyerünk

– önismereti beszélgetések étkezési szokásainkról az irodalomterápia segítségével.
Jelentkezési link: https://forms.gle/2vx2ovZjie1btDwg7
A csoport hétfőn esténként találkozik 18.30 és 20.00 óra közt, hogy közösen gondolkodjunk az étkezéssel kapcsolatos szokásainkról. Mit eszünk? Mennyit? Hogyan? Mikor? Miért? Miben hasonlítanak, miben különböznek evési szokásaink, és hogyan jellemeznek minket? Miért olyan nehéz változtatnunk rajtuk?

A beszélgetések apropóját mindig rövid szövegek adják – lehet próza, líra, dalszöveg – amelyek segítenek megfogalmazni a bennünk kavargó különböző érzéseket, segítenek az önismeretben, a továbblépésben, és abban, hogy megértsük, mit miért (t)eszünk – és hogy közelebb kerüljünk ahhoz, hogy ha akarunk, akár változtatni is tudjunk rajta.

A csoport zárt csoportként működik (mindig ugyanazok a csoporttagok vesznek részt a beszélgetéseken, a csoporthoz menet közben nem lehet csatlakozni) és hét alkalomra szerveződik.
Jelentkezési link: https://forms.gle/2vx2ovZjie1btDwg7
Kiket várok?
Várok mindenkit, aki szeret főzni, meg azt, aki nem szeret, aki inkább süt, vagy aki inkább azt sem, aki imádja a fehér asztal melletti társasági evészeteket, meg azokat is, akik sosem ennének mások előtt, és mindenkit, akit foglalkoztat az evéshez fűződő viszonya – akkor is, ha úgy érzi, hogy túl sokat eszik, akkor is, ha túl keveset, ha óramű pontossággal vagy ha rendszertelenül. Várom a finnyásokat, a válogatósokat, a zugevőket, a húsevőket, a zöldségfalókat, azokat, akik csokievésben érintettek, és azokat is, akik fura porokon élnek. Várom a kíváncsi kóstolgatókat, az ízekben utazókat, az undorodókat, a szakácskönyvgyűjtőket – és persze azokat is, akik mindent valamilyen képzeletbeli nagykönyv szerint csinálnak.
A dátumok:
2024. január 15. 18.30-20.00
és további hat hétfő este 18.30-20.00, a csoporttal egyeztetve
A hét alkalom részvételi díja 42.000 Ft (3000 Ft/óra)
A részvételi díj két részletben is fizethető:
az 1. részlet 21.000 Ft január 8-ig, a 2. részlet 21.000 Ft február 5-ig
EARLY BIRD ár mindazoknak, akik 2024. január 2-ig egyben kifizetik a részvételi díjat: 36.000 Ft
Helyszín: ONLINE alkalmak a Google Meets platform
Kérdés esetén forduljon hozzám:
Németh Márti irodalomterapeuta, komplex művészeti terapeuta
06 30 279 4098
holdciklus@gmail.com
A jelentkezési lap kitöltése egy előzetes regisztráció. A jelentkezés  a részvételi díj befizetésével válik véglegessé. A csoportba való bekerülést minden esetben egy kb 20 perces beszélgetés előzi meg, ami minden jelentkezővel négyszemközt történik (szintén a Google Meets alkalmazáson keresztül)
Jelentkezési link: https://forms.gle/2vx2ovZjie1btDwg7

 

A bennünk születő fény – karácsony előtti beszélgetések

https://forms.gle/VcnUxT8cCxboGfss6

Keressük a karácsony előtti, adventi hetekben  a régi, gyerekkori karácsonyok hangulatát, izgatott, fénylő várakozását. Az advent szó „eljövetelt”- jelent, a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami azt jelenti „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás a hívők számára az eljövetelben éri el jutalmát – de sokan vannak olyanok is, akik a családi ünnepet, a családi együttlétet, a mindennapokból való szabadulást, a szépen terített asztal melletti beszélgetéseket várják.  Sokan tapasztalják azt is ebben az időszakban, hogy a hétköznapok rohanásában, a tennivalók özönében, az ajándékok utáni kajtatásban nehéz a lényegre koncentrálni, elvész a várakozás érzése – és sokan panaszkodnak arra, hogy december 24-én már csak lerogyni van erejük a karácsonyfa alá, de a fényeket legfeljebb a külsőségekben látják, magukban nem találják.

Legtöbbünknek rengeteg érzelme, gondolata, emléke fűződik a karácsonyhoz.  Az érzelmi kavalkádban van boldogság, fény és öröm, de sokaknak könnyek, veszteség, fájdalom is kapcsolódik a karácsonyhoz. A karácsony előtti időszak rengeteg önismereti elemet hordoz – arra hívlak benneteket, hívőket, nem hívőket, folyton rohanókat, magányosokat, boldogokat, szomorúakat, mindnyájatokat, hogy nézzünk rá együtt erre a várakozásra, elevenítsünk fel olyan emlékeket, amelyekre talán már csak mi magunk emlékszünk, hallgassunk és meséljünk egymásnak történeteket, osszuk meg egymással gondolatainkat, érzéseinket, hagyjuk magunkat lelassulni, befelé figyelni, engedjük megszületni magunkban a fényt.
A beszélgetéseket gondolatébresztő képek, versek, prózai szövegek és dalszövegek támogatják, segítik, a beszélgetések mellett kreatív írásfeladatok is segítik a karácsonyi fények megtalálását.
A négyalkalmas online, irodalomterápiás módszertannal dolgozó csoport minimum 4, maximum 10 fővel indul szombatonként. A csoportot Németh Márti művészet-, mese és irodalomterapeuta vezeti.
A csoport nyitott, be lehet jelentkezni egy, kettő, három, vagy mind a négy alkalomra is.
A részvételi díj: 4000 Ft/alkalom
Időpontok:
december 2. 17.30 -19.00 óráig
december 9. 17.30 -19.00 óráig
december 16. 17.30 -19.00 óráig
december 23. 17.30 -19.00 óráig
Helyszín: online (Google Meets platform – nem kell hozzá semmit telepíteni)
Jelentkezés: https://forms.gle/VcnUxT8cCxboGfss6
Kérdés esetén forduljon hozzám: holdciklus@gmail.com