Szétdarabolt erőforrások?

Sokan kérdezik, miért foglalkozom ilyen sokféle dologgal. Nem lenne elég csak a tréning? Vagy csak a coaching? Megint valami merőben új dologba kezdek a művészetterápiás tanulmányokkal? Mi lesz az eddig megszerzett tapasztalataimmal? Nos, én azt gondolom, hogy mindig ugyanazzal foglalkozom: a hozzám forduló emberek támogatásával, amely során az általuk vágyott változások eléréséhez kerülnek közelebb. De az eszköztáram valóban sokrétű, mert sokszínűek azok, akik hozzám fordulnak. Ahhoz, hogy támogatni tudjam őket, egyaránt kell tudnom dolgozni egyénekkel és kisebb – nagyobb csoportokkal is. Kell tudnom rövid tematikát kínálnom és hosszabb idejű módszert ajánlanom. Kell, hogy legyenek olyan szakmai ismereteim, amelyekkel szükség esetén konkrét szervezetfejlesztési tanácsot tudok adni – de kell, hogy legyen technikám arra is, hogy az egyéni vagy team coaching módszerét alkalmazva ahhoz segítsem hozzá a hozzám forduló egyént vagy szervezetet, hogy személyre szabott támogatásommal megtalálja azt az egyedi megoldást, amely számára az adott esetben a leginkább elfogadható és kivitelezhető. Úgy érzem, minden egyes megtanult módszer színesíti a palettámat, mind kompetensebbé tesz arra, hogy speciális problémákhoz is jól hozzá tudjak nyúlni. Növeli a hatékonyságomat az, hogy ügyfeleimet több irányból is támogatni tudom. Az, hogy a jó pap is holtig tanul, nem üres szófordulat vagy frázis: mindig van lehetőség, amellyel tovább tudok fejlődni – és ezt a szemléletet kínálom a hozzám fordulóknak is, méghozzá a különféle módszerek egymást támogató, kiegészítő erejével együtt.

A nézőpontról

A nézőpontról

Miben segíthet egy beszélgetéssorozat, vagy akár már egyetlen beszélgetés is? Nagyon sok mindenben! Például segíthet nézőpontot váltani. A szempontváltásra, nézőpontváltásra pedig azért lehet szükség, mert sokszor segíthet egy probléma megoldásában pusztán az is, ha máshonnan, újszerűen nézünk rá, ha körbejárjuk, ha vizsgálgatjuk – de léteznek olyan problémák is, melyeket érdemes hosszabban, komolyabban elemezni és alaposan megérteni is, mielőtt kezelni kezdjük őket.

Egyelőre ne tegyünk mást, mint nézzük máshonnan! Amit közelről néztünk, attól távolodjunk el, amitől messze voltunk, ahhoz lépjünk közelebb! Ha eddig jobbra volt tőlünk, nézzük meg bal felől is, ha háttal álltunk neki, szemléljük meg előről! Ha eddig sötéten láttuk, világítsuk ki, a világosan látszó dolgokat pedig ne csak nézzük, de szaglásszuk, tapintsuk is meg, próbáljuk meg másképp, akár olyannyira rácsodálkozva megismerni, mintha korábban sosem láttuk volna!

Mi történik, ha máshonnan és máshogyan tekintünk a dolgokra? Megváltoznak. Vagyis megváltozik a mi viszonyunk hozzá. És a korábban megoldhatatlannak tartott vagy érzett dolgok új körvonalakat, új színeket kapva új megoldások felé vihetnek el.

Ha vonaton utazunk és távolról nézzük a vonat mellett elsuhanó friss zöld tavaszi mezőket, kedvünk támad azonnal belehemperedni, a zöld szőnyeget lágynak, simogatónak, selymesnek képzeljük, hiszen olyannak tűnik a vonatablakból, mintha egy kézzel festett könnyű selyemkendőt fújna a szél… Ha leszállunk és valóban elkezdünk sétálni a mezőn, sok csalódás érhet: túl erősen fújhat a szél, a talaj egyenetlen, néhol vizenyős, süppedős, másutt szúrós gazok bújnak meg benne. A vonat melletti fűben nem ritka, hogy eldobott szemetet találunk, a bodros báránykáknak közelről szaguk is van s ürüléket is hagynak maguk után. Nem biztos, hogy még mindig szívesen belevetnénk magunkat a fűbe – de a csalódás mellett érhetnek bőven nem várt örömök is: találhatunk érett szamócát, láthatunk lepkét, gyíkot, földön fészkelő madarat, nyulat, érezhetjük a fű és a benne megbújó virágok friss illatát. Hallhatjuk a bárányok bégetését, a nyakukba kötött kolompot, szóba elegyedhetünk a juhásszal. Ugyanaz a mező, amit a vonatról láttunk, de már máshonnan nézzük, már másképp is ismerjük, már mások a terveink és az elvárásaink vele kapcsolatban. Aztán megint nézőpontot váltunk: gyalogolni fárasztóbb, messze még a falu, de jó lenne megint felszállni valamire, ha kicsit zsúfoltabb, levegőtlenebb is, mint a mező…

Vagy nézzünk egy budapesti buszmegállót: az üvegtáblák közül az egyik kitörve, a cserepek a megálló körül hevernek. Micsoda barbárság! Mekkora kár! Ez veszélyes is lehet – gondolhatjuk. A buszról leszálló kisgyerek viszont elvarázsolva mosolyog: nézd, mennyi gyönyörű, csillogó gyémántkincset szórt ide valaki! Ha hozzányúlnia nem is szabad, még hosszan gondolkodhat magában a kincsekről. Nagyobb gyerekek (akik már egyedül közlekednek) akár zsebre is tesznek egy-egy darabot az üvegcserépből. Már nem nézik gyémántnak, de még kincsként őrzik: ha átnéznek rajta, szivárványossá válik a világ. Aztán jön egy utcaseprő, felsepri a törmeléket. Közönyös vagy szitkozódik söprés közben – neki ez a munkája. Van munkája – ez megint teljesen másik szemszög.

A coach segít abban, hogy a megszokott nézőpontunkból kibillentsen, új szempontot mutasson, valamire rávilágítson, közelítsen vagy távolítson, megláttasson, észrevetessen dolgokat. Nem értékel és nem mondja meg, jó vagy rossz helyről néztük-e eddig a dolgainkat – ilyen feladata, ilyen felhatalmazása a coachnak nincs – de segít abban, hogy körüljárhassuk, ami foglalkoztat és észrevegyünk olyan dolgokat is, amelyeket eddig figyelmen kívül hagytunk – nem láttuk, mert túl közel volt, túl messzi volt, mert azt hittük, már ismerjük vagy mert észre sem vettük, hogy a dolog egyáltalán ott van.

Kicsoda a coach?

Egyáltalán kicsoda a coach?

Sokszor merül fel a kérdés leendő ügyfelekben, hogy vajon a coach az pszichológus-e. Nos, elképzelhető, hogy alapvégzettségét tekintve az – mint ahogyan az is elképzelhető, hogy nem az. A coach eredeti végzettsége bármi lehet, akár pszichológus is. Vagy szociológus, vagy orvos, vagy tanár, vagy közgazdász, vagy mérnök, vagy jogász, színész – és a sor szinte a végtelenségig folytatható.

A pszichológia, mint kiinduló szakma persze sok tekintetben „adja magát”. A hivatásszerűen lélektannal foglalkozó szakemberben sok adottságnak meg kell lennie, amely tulajdonságokat a jó coachnak is birtokolnia kell. A pszichológia, mint szakma azonban mintha kissé levette volna a kezét az egészséges emberek önfejlődését támogatóként kísérő lehetőségekről. A kutatók, laboratóriumi kísérletekkel foglalkozó pszichológusok külső szemlélőként megfigyelik alanyaik viselkedését, a klinikai pszichológia és a pszichiátria pedig a patológiás folyamatokra koncentrál inkább, kevésbé az amúgy egészséges egyén önfejlesztési törekvéseire, mindennapi életvezetési problémáira, konkrét döntési helyzeteire. Ez a terület megmarad tehát a coachoknak – akik viszont a pszichológiában szokásos módszertanhoz képest egy sor speciális technikát is alkalmaznak.

A coach tehát (optimális esetben) olyan szakember, aki életcéljának, hivatásának tekinti, hogy különféle szakmai vagy személyes döntéshelyzetekben, megoldatlan élethelyzetekben támogassa, segítse a hozzá fordulókat – és aki a jó szándékon túl ért is ehhez.

Mert a coachingot lehet tanulni, önálló módszertana és eszközrendszere van. Léteznek olyan iskolák, ahol coachokat képeznek. A felvételi eljárás és a belépési elvárások iskolánként eltérőek, a vizsgák viszont – akkreditált képzést véve alapul – nagyjából egységesek. Ez minőségbiztosítási okból van így, az ügyfél érdekeit szolgálja, hogy a kliens biztosan tudhassa, ha akkreditált intézményben végzett coachhoz fordul, az rendelkezik azzal a módszertani háttérrel, amellyel képes eredményes munkát végezni.

Mivel a coaching, mint szakma, viszonylag friss – különösen Magyarországon csak az utóbbi évtizedben kezd a nagyközönség számára is észrevehető módon teret hódítani magának – találkozhatunk olyan coachcsal is, aki tudását nem mélyítette el egyik coachinggal foglalkozó iskolában sem, pusztán saját személyes gyakorlatára hagyatkozik. Ha nem személyes ajánlás révén jutunk el valakihez, vagy nincs róla korábbi (esetleg más irányú) személyes tapasztalatunk, érdemes referenciát kérni attól, akihez fordulni szeretnénk – akár a végzettségéről, akár korábbi szakmai tapasztalatairól.

Hogy ne ártson, hanem valóban támogasson.

Ismerjem? Ne ismerjem?

Menjek egy vadidegenhez? Vagy forduljak az ismerősömhöz? Ki lehet jó coach számomra?

Jó hír, hogy bármelyikük lehet jó választás – viszont bármelyikkel lehet melléfogni is. A konklúzió? Ne az alapján válasszunk coachot, hogy ismerős-e korábbról vagy sem. Az aktuálisan megoldandó probléma jellege legyen inkább döntő – és olyat válasszunk, akiről úgy gondoljuk, hogy az adott probléma megoldásához a leghatékonyabb támogatást ő tudja adni. Az nagyon fontos azonban, hogy ha ismerőst választunk is coachnak, az adott kérdésben semmiképp ne legyen érintett!

Az idegenek közt pedig lehet válogatni. Az első megbeszélés szinte mindenkinél ingyenes – ez arra ad lehetőséget, hogy felmérjük, elég rokonszenves-e, eléggé hitelesnek ítéljük-e, meg tudunk-e bízni benne, elképzelhető-e, hogy egy ideig vele osztjuk meg a gondolatainkat – ezek a kérdések ugyanis nagyon fontosak annak az eldöntéséhez, hogy el tudjuk-e fogadni a segítségét a megoldás felé vezető úton.

Az első találkozás nemcsak az ügyfél, hanem a coach számára is tájékozódás jellegű: felkészült-e az adott kérdés megoldásában megfelelő támaszt nyújtani az ügyfélnek, képes-e vele hosszabb-rövidebb távon együttműködni – illetve megvizsgálja, hogy az ügyfél által hozott téma vagy problémakör valóban a coaching hatáskörébe tartozik vagy esetleg másfajta szakértelmet (orvos, pszichológus, stb.) igényel-e.

Ki menjen coach-hoz?

Ki menjen coach-hoz?

Bárki. Bárki, aki úgy érzi, egyedül nem boldogul egy problémával. Bárki, aki egy külső megfigyelőt szívesebben avatna be, esetleg szívesebben terhelne a problémával, mint családtagjait, barátait, ismerőseit.

Sokan érzik úgy, hogy coachhoz fordulni egyenlő azzal, hogy bevallják a gyengeségüket, tehetetlenségüket. Nos, én nem így gondolom. Azt hiszem, mindannyian számtalan kisebb-nagyobb problémával szembesülünk nap mint nap akár a magánéletünkben, akár a munkavállalással, tanulmányainkkal (és a sor a végtelenségig finomítható, folytatható) kapcsolatban. A többségüket kezeljük, ezért is működik. Hol jobban, hogy kevésbé, de mindannyian működtetjük az életünket.

Vannak olyan témák, olyan konkrét helyzetek, olyan félelmek, olyan elakadások, amelyeken egyedül nem, vagy csak túl lassan, túl nagy erőfeszítések árán jutunk túl, mert újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk, újra és újra elhatározunk dolgokat – amelyeket aztán újra és újra nem csinálunk meg vagy nem úgy csinálunk meg, ahogyan szeretnénk. Többségünknek vannak olyan problémái, amelyeket nem akar a közvetlen környezetével megosztani. Mert érintettek. Mert mindig ugyanoda lyukadunk ki velük. Mert túl közel állnak hozzánk. Mert túl intim a probléma, amiben döntést kell hoznunk. Sok okunk lehet arra, hogy egy ismeretlen embert – tegyük gyorsan hozzá: egy ismeretlen szakembert – keresünk fel segítségért, támaszért.

A coaching segít abban, hogy mihamarabb megoldást találjunk arra, amit meg kell oldanunk.

Nem ciki taxit hívni, ha sietünk. A taxizás nem annak a bizonyítéka, hogy alkalmatlanok vagyunk a vezetésre és képtelenek vagyunk önerőből eljutni valahová, hanem racionális megoldás arra, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk. Ezer okunk lehet arra, hogy miért a taxit választjuk.

Nem ciki étteremben étkezni (sőt, a közétkeztetést sem ciki igénybe venni), nem annak a bizonyítéka, hogy mi magunk képtelenek lennénk egy ebéd vagy vacsora összeállítására – racionális megoldás arra, hogy étkezzünk valahol. Ezer okunk lehet arra, hogy miért az éttermet választjuk.

Nem ciki mások szakértelmét segítségül hívni, amikor arra van szükségünk.

Ezer okunk lehet arra, hogy miért a coachingot választjuk. Mert bárki választhatja.

Mi történik majd ott?

– Talán majd egy coach oldja meg minden problémámat?

– Nem, a problémát magad fogod megoldani a coach nyújtotta támogatást felhasználva.

– Ha elmegyek a coachoz, egyszerre minden problémám megoldódik?

– Nem. Mint ahogy ha beülsz egy taxiba, sem jutsz el egyszerre mindenhová.

– Hanem? Hogyan kell elképzelni? Miben segít?

– A coach meghallgat és beszélget veled. A te idődben csak rád figyel. Többek közt ezért képes arra, hogy meghalljon olyan dolgokat is, amelyeket csak félig mondasz ki, és olyanokat is, amelyeket a környezeted nem hall meg, noha évek óta üvöltöd a képükbe.

– Hogyan hall meg ilyesmiket?

– Rád figyel, és csak rád a te időd alatt. Elsősorban a rád koncentrált figyelmével segít abban, hogy egy nagyobb problémahalmazból kiválaszd azt a konkrét célt, amin vele dolgozni akarsz. Hogy ne egyszerre akarj megszabadulni minden nyűgtől és ne egyszerre akarj elérni minden célt, mert ez a törekvés máris magában hordaná a sikertelenséget. A coach pedig abban érdekelt – miképp te magad is – hogy sikeres legyen az együttműködésetek. Tehát elkezdtek együtt dolgozni azon, hogy ez az általad kitűzött cél világos és érthető legyen, hogy találj eszközöket magadban ahhoz, hogy elérd saját célodat. És a coach végigkísér ezen a folyamaton és támogat, például abban, hogy ne térítsenek el a kitűzött céltól más dolgok – mert annyiszor közbejön valami, amitől nem tudsz a célra koncentrálni. A coach segít a céltudatosságban. Támogat az észrevételeivel, a kérdéseivel, a meglátásaival, az emlékezetével, esetleg egy kávéval, egy teával, egy mosollyal… és sok minden mással. Időnként akár tanácsokkal is. Mert noha a coach nem tanácsadó, de a coaching folyamatának része lehet időnként néhány tanács is. Amit a magad döntése alapján elfogadsz vagy elvetsz. A coachnak sokféle eszköz és technika áll rendelkezésére ahhoz, hogy jobban meglásd magad a tükörben.

A változásról

A változásról

Minden változik. Szinte észrevehetetlenül lassan vagy szinte követhetetlenül gyorsan. Mi is változunk, ha tetszik, ha nem. Változik az életkorunk, változik a külsőnk is a korral. Változnak a gondolataink, az elvárásaink, változik az ízlésünk, változik tudásunk, változnak családi és társadalmi pozícióink. Változunk, és baj lenne, ha nem így történne. A kérdés az, hogy vajon úgy változunk-e, ahogyan szeretnénk? Vajon arra haladunk-e, amerre elterveztük? Olyan irányba, olyan mértékben, olyan sebességgel? Irányítjuk vagy elszenvedjük saját változásainkat? És a körülöttünk lévő világét? Jó így?

A coaching egy megoldásközpontú szemlélettel tekint a változásra. A coach azt kérdezi: mit szeretnél? Mire vágysz? Hogyan tudod elérni a céljaid? A válaszok – mint ahogyan a megoldások is – mindannyiunkban ott vannak. A jó coach segít előhívni a bennünk meglévő saját válaszokat, segít felismerni, megerősíteni és megszeretni saját erőforrásainkat.

A coaching folyamata segítséget nyújthat abban, hogy tudatosabban tekintsünk változó önmagunkra és a körülöttünk változó világra. Segít abban, hogy több beleszólásunk legyen saját ügyeinkbe, segít megismerni az akadályt, amit át kell ugranunk, a problémát, amit meg kell oldanunk, de legfőképp azt a bennünk lévő eszközt segít hatékonnyá tenni, amivel előrébb juthatunk. És – bár nem önismereti kurzusról van szó – segít jobban megismerni, megérteni önmagunkat is.

Sokszor a megismerés legfőbb akadálya az, hogy már tökéletesen ismertnek véljük magunkat és magunk körül a világot. Pedig a változások során belőlünk is eltűnhetnek ismert, régen még megvolt dolgok, felerősödhetnek gyenge vonások, de előbukkanhatnak akár korábban ismeretlen jellemzők is.

Minden változik. Mindenki változik. Tegyük szerethetővé és szeressük jól saját változásainkat!

Az a pillanat

Vajon mikor jön el az a pillanat, amikor nekikezdhetünk a változásnak? Mikor jön el az ideális pillanat, mikor várhatjuk azt, hogy minden jól alakul? Meddig várjunk? Kivárjuk a tökéletes pillanatot, hogy minden adott legyen a változáshoz? Ne. Az ideális pillanat sosem jön el. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindig itt van. Lehet, hogy nem a minden szempontból ideális pillanat, de a változásra és változtatásra épp megfelelő pillanat most is itt van. Igen, most is. Szerdán este tíz után pár perccel is. Minél korábban kezdjük megváltoztatni, amiről tudjuk, hogy változnia kell, annál hosszabban élvezhetjük a változás gyümölcseit.