Kicsoda a coach?

Egyáltalán kicsoda a coach?

Sokszor merül fel a kérdés leendő ügyfelekben, hogy vajon a coach az pszichológus-e. Nos, elképzelhető, hogy alapvégzettségét tekintve az – mint ahogyan az is elképzelhető, hogy nem az. A coach eredeti végzettsége bármi lehet, akár pszichológus is. Vagy szociológus, vagy orvos, vagy tanár, vagy közgazdász, vagy mérnök, vagy jogász, színész – és a sor szinte a végtelenségig folytatható.

A pszichológia, mint kiinduló szakma persze sok tekintetben „adja magát”. A hivatásszerűen lélektannal foglalkozó szakemberben sok adottságnak meg kell lennie, amely tulajdonságokat a jó coachnak is birtokolnia kell. A pszichológia, mint szakma azonban mintha kissé levette volna a kezét az egészséges emberek önfejlődését támogatóként kísérő lehetőségekről. A kutatók, laboratóriumi kísérletekkel foglalkozó pszichológusok külső szemlélőként megfigyelik alanyaik viselkedését, a klinikai pszichológia és a pszichiátria pedig a patológiás folyamatokra koncentrál inkább, kevésbé az amúgy egészséges egyén önfejlesztési törekvéseire, mindennapi életvezetési problémáira, konkrét döntési helyzeteire. Ez a terület megmarad tehát a coachoknak – akik viszont a pszichológiában szokásos módszertanhoz képest egy sor speciális technikát is alkalmaznak.

A coach tehát (optimális esetben) olyan szakember, aki életcéljának, hivatásának tekinti, hogy különféle szakmai vagy személyes döntéshelyzetekben, megoldatlan élethelyzetekben támogassa, segítse a hozzá fordulókat – és aki a jó szándékon túl ért is ehhez.

Mert a coachingot lehet tanulni, önálló módszertana és eszközrendszere van. Léteznek olyan iskolák, ahol coachokat képeznek. A felvételi eljárás és a belépési elvárások iskolánként eltérőek, a vizsgák viszont – akkreditált képzést véve alapul – nagyjából egységesek. Ez minőségbiztosítási okból van így, az ügyfél érdekeit szolgálja, hogy a kliens biztosan tudhassa, ha akkreditált intézményben végzett coachhoz fordul, az rendelkezik azzal a módszertani háttérrel, amellyel képes eredményes munkát végezni.

Mivel a coaching, mint szakma, viszonylag friss – különösen Magyarországon csak az utóbbi évtizedben kezd a nagyközönség számára is észrevehető módon teret hódítani magának – találkozhatunk olyan coachcsal is, aki tudását nem mélyítette el egyik coachinggal foglalkozó iskolában sem, pusztán saját személyes gyakorlatára hagyatkozik. Ha nem személyes ajánlás révén jutunk el valakihez, vagy nincs róla korábbi (esetleg más irányú) személyes tapasztalatunk, érdemes referenciát kérni attól, akihez fordulni szeretnénk – akár a végzettségéről, akár korábbi szakmai tapasztalatairól.

Hogy ne ártson, hanem valóban támogasson.

Ismerjem? Ne ismerjem?

Menjek egy vadidegenhez? Vagy forduljak az ismerősömhöz? Ki lehet jó coach számomra?

Jó hír, hogy bármelyikük lehet jó választás – viszont bármelyikkel lehet melléfogni is. A konklúzió? Ne az alapján válasszunk coachot, hogy ismerős-e korábbról vagy sem. Az aktuálisan megoldandó probléma jellege legyen inkább döntő – és olyat válasszunk, akiről úgy gondoljuk, hogy az adott probléma megoldásához a leghatékonyabb támogatást ő tudja adni. Az nagyon fontos azonban, hogy ha ismerőst választunk is coachnak, az adott kérdésben semmiképp ne legyen érintett!

Az idegenek közt pedig lehet válogatni. Az első megbeszélés szinte mindenkinél ingyenes – ez arra ad lehetőséget, hogy felmérjük, elég rokonszenves-e, eléggé hitelesnek ítéljük-e, meg tudunk-e bízni benne, elképzelhető-e, hogy egy ideig vele osztjuk meg a gondolatainkat – ezek a kérdések ugyanis nagyon fontosak annak az eldöntéséhez, hogy el tudjuk-e fogadni a segítségét a megoldás felé vezető úton.

Az első találkozás nemcsak az ügyfél, hanem a coach számára is tájékozódás jellegű: felkészült-e az adott kérdés megoldásában megfelelő támaszt nyújtani az ügyfélnek, képes-e vele hosszabb-rövidebb távon együttműködni – illetve megvizsgálja, hogy az ügyfél által hozott téma vagy problémakör valóban a coaching hatáskörébe tartozik vagy esetleg másfajta szakértelmet (orvos, pszichológus, stb.) igényel-e.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .