A burn out szindrómát, azaz a kiégést a XX. század második felében írták le és kezdetben úgy tartották, hogy olyan civilizációs jelenség, amely azokat érintheti, akik valamely segítő foglalkozást űznek, akik nagyon sok olyan emberrel kerülnek kapcsolatba, akik a támogatásukra, segítségükre szorulnak – vagyis elsősorban orvosok, pedagógusok, szociális szakemberek.
Az elvégzett kutatások alapján a kiégésnek három okát különítették el:
az érzelmi túlterheltséget,
egyéni személyiségjegyeket, melyek a pályaválasztást is befolyásolhatták
és a kliensközpontú gondolkodást.
Azoknál a vizsgált személyeknél, akiknél megállapítható volt a kiégés, a kimerülés testi, szellemi és érzelmi síkon egyaránt megjelent.
Testi szinten észlelhető volt a krónikus fáradtság, általános gyengeség, legyengült immunrendszer, betegségekre való fokozott hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása (növekedése vagy csökkenése)
Érzelmi síkon a folytonos kimerültség, kedvetlenség, gyámoltalanság, reménytelenség és a helyzetből való kiúttalanság érzése voltak a főbb tünetek.
Szellemileg jellemző volt negatív beállítódás részint önmagukkal, részint a munkájukkal, részint általában a mindennapokkal szemben, ami sok esetben ahhoz is vezetett, hogy bántó, szenvtelen magatartással fordultak épp azokhoz, akiket támogatniuk kellett volna.
Mára kiderült, hogy korántsem kizárólag a segítő foglalkozásúaknál figyelhető meg ez a jelenség, hanem minden olyan tevékenység során kialakulhat, ahol magas a stressz faktor – így például külön szakirodalma van a magánéleti kiégésnek is. A helyzet fokozatosan alakul ki és érdemes minél előbb azonosítani, ha kiégéssel van dolgunk. Az azonosításban a fentebb leírt tünetegyüttesek mellett segíthet Freundenberger a kiégésnek tizenkét szintjét különböztette meg, amelyek lelki és fizikai tünetekben jelentkeznek:
1. A bizonyítási akarástól a bizonyítási kényszerig.
2. Fokozott erőfeszítés.
3. A személyes igények elhanyagolása.
4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása.
5. Az értékrend megváltozása.
6. A fellépő problémák tagadása.
7. Visszahúzódás.
8. Magatartás és viselkedésváltozás (külső vélemény kritikaként hat).
9. Deperszonalizáció.
10. Belső üresség.
11. Depresszió.
12. Teljes kiégettség
Minél korábban ismerjük fel a jeleket magunkon vagy környezetünkön, minél korábban kérünk segítséget, annál kisebbek a sérülések és annál valószínűbb a maradéktalan gyógyulás. Merjünk segítséget kérni és segítséget felajánlani!