Hónap: 2019 november

Mesét hallgatni, meséket olvasni felnőttként is jó. Hogy melyik életkorban épp milyen mesék szólítanak meg bennünket, az erősen függ attól, épp mi foglalkoztat, melyik mesében, melyik szereplőben találjuk meg magunkat. Ugyanaz a mese másként szólít meg minket, mint akár a mellettünk ülő csoporttagokat, akár saját magunkat egy más élethelyzetben. A meséket hallgatni, a mesék nyomán alkotni felszabadító, rejtett tudásokat tudatosító tevékenység. Amíg rajzolunk, magunkat formáljuk, amikor megosztjuk az alkotásokat egymással és beszélünk róluk, magunkat fejlesztjük. Mi magunk vagyunk, akik – ha eleinte akár csak egy percre is – kiszabadulunk az aranykalitkából, mi magunk fonunk a gyökereinkből erős kapcsokat, mi áhítozunk kincsekre, mi magunk vagyunk a kígyó, aki önnönmagával verseng, mi ülünk fel félelmeink medvéjére, hogy megszerezzük saját bátorságunkat. Mi magunk vagyunk a mese, bennünk van a varázslat.

Az ősznél maradva még mindig az volt a vezető téma, hogy mi az, ami elpusztul, elromlik, elrohad ősszel a természetben, és az életünkben, és hogy van-e ennek az elmúlásnak, romlásnak szépsége, haszna, értelme. Miért rossz és miért jó a múlandóság, eredhetnek-e új dolgok a régiből, jók a rosszból, élet a halálból. Montázst készítettünk, a feladat az volt, hogy a csoporttagok a kép bal oldalán jelenítsenek meg olyan dolgokat, amiket otthagynának, ami már nem kell, felesleges – illetve a másik oldalon olyasmit, ami érték számukra, amit vinnének tovább vagy ami felé szívesen elindulnának. Beszélgettünk is az alkotások nyomán saját életünkről, tapasztalásainkról – döbbenetes mélységek tárultak fel, és remélem, beindult a sebek gyógyulásának hosszú folyamata is.

A novemberi kertben még nyílnak virágok, még van fa, ami zöldell, még nő a fű. A hőmérséklet még meghaladhatja a tíz fokot, de a tizennyolcat már nemigen éri el. Néha átdereng a ködön a nap – de sok a köd. Talaj menti fagyok már többször előfordulhatnak. Későn kel a nap és korán lemegy. Az októberben még színpompás fák közül sok már teljesen kopasz, sok fán alig-alig zörög már levél, ha jön a szél. És a szél jön, hűvös, sőt, kellemetlenül hideg is lehet. Sok a szürke, sok a barna. A kertben sok növény elszáradt, rothadásnak indult. Vajon van-e szépsége a rothadásnak vagy a penésznek? Az elmúlásnak? Van-e jó a múlandóságban? Szerethetjük-e azt, hogy valami már nem ifjúkori fényében ragyog? Tetszhet-e egy foltos levél? Egy foltos arc vagy kéz? Milyen lehet megöregedni? Lehet valami jó az öregségben? – ezekről beszélgettünk alkotás előtt és után.