Öt teljes nap ismeretlen emberekkel, öt teljes nap ismeretlen technikákkal. Sokaknak egyszerre tűnik beláthatatlanul hosszúnak és nagyon rövidnek, de azt kevesen hiszik el, hogy minden nap végére nagyon elfáradunk. Elfáradunk abban, hogy dolgozunk az alkotásainkon, figyelünk másokra és magunkra, aztán dolgozunk magunkon is. Az alkotások és a beszélgetések során tükrök sokaságában vizsgáljuk magunkat, és nem mindig szép az, amit látunk, nem mindig könnyen hordozható. Az önismereti munka időnként nagy meglepetéseket tartogat – sokszor előbukkannak eddig rejtett pozitív képek is, de rálátunk saját gyengeségeinkre is, és sem ezzel, sem azzal nem mindig könnyű szembenézni. Igen, a pozitív dolgokkal sem, mert épp úgy feladatot rónak ránk, mint a gyengeségek. Az utóbbiakat fejleszteni, korrigálni kell, az előbbiekkel élni – és ez nem kis feladat. A terapeuta mellett sokat segít a csoport abban is, hogy jobban vagy másképp lássuk magunkat, és abban is, hogy elbírjuk, amit látunk.
Ebben az öt napban dolgoztunk virágokkal, terményekkel, kövekkel, színespapírral, újságpapírral, por- és olajpasztell krétával, agyaggal, akvarell festékkel és fonalakkal is. Téptünk, vágtunk, ragasztottunk, színeztünk, formáztunk – és írtunk, olvastunk is. Olvastunk novellát, verset, mesét, aztán írtunk folytatást egy felolvasott versnek, írtunk haikukat, nem is akármilyeneket! És rengeteget beszélgettünk, életről, halálról, sikerekről és kudarcokról, identitásról, iskoláról, célokról, tervekről, hobbikról, motvációkról. Volt sírás is, volt nevetés is. És a végén mindannyian, akik elég bátrak és kitartóak voltunk, és végigcsináltuk mindezt együtt, azzal jöttünk el, hogy megérte.
