Beszámoló a betekintőről

Nagyon készültem erre az alkalomra, eleinte úgy is tűnt, hogy a betekintő csoport betelt – végül mégis családiasan kis létszámban töltöttük a délutánt. A résztvevők egyike sem vett még részt hasonló programon, a technikákat is csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem ismerték. Hamarosan kapunk tőlük néhány sornyi írásos visszajelzést – de addig is hozzájárultak ahhoz, hogy megmutassam az alkotásaikat.

Az első téma az ősz volt, illetve a változások, ehhez porpasztell krétát használtunk, a második alkotás pedig egy válasz arra a kérdésre, hogy „mi a jó?” – ezt montázzsal oldottuk meg.

Tavaszi szél… komplex művészet- és meseterápiás önismereti csoport online

Jó lenne végre személyesen is találkozni, személyes jelenléttel csoportot indítani – de még nem elég biztonságos. Ha nem találkozhatunk élőben, nyíljunk és nyissunk egymás felé úgy, ahogyan lehet – ezért online művészeti – és meseterápiás csoportot hindítok április közepétől.

Az alkalmakon arra fókuszálunk, hogy milyen hozadékai lehetnek számunkra az elmúlt egy évnek, hogy hogyan tudjuk az elmúlt év óhatatlan veszteségeit felhasználni ahhoz, hogy léphessünk egyet előre/felfelé.

Mi kell hozzá?

  • érdeklődés, nyitottság a művészetterápiás módszer iránt
  • internetkapcsolat, a telefonnál nagyobb, stabilan álló képernyő (asztali gép, laptop vagy tablet)
  • kamera és mikrofon
  • egy olyan helyiség, ahol biztosított a nyugodt egyedüllét
  • üres asztal vagy nagy rajztábla
  • A3 rajzlapok, alkalmanként 2-3 (ha nem megoldható, az A4 is megfelel)
  • olajpasztell kréta (ha nem megoldható, akkor zsírkréta) – minimum 12 szín
  • színes ceruzák (szép színű, puha ceruzák)
  • grafit
  • akvarell festék (de megteszi a gombfesték vagy a tempera is)
  • papírvágó olló, stift ragasztó

Mit fogunk csinálni?

Minden alkalomra hozok egy témát, amelyhez kapcsolódóan zenét, verset hallgatunk – azután beszélgetünk, alkotunk, relaxálunk. Nem kell hozzá sem művészeti előképzettség, sem különösebb kézügyesség, rajztudás, mert elsősorban a lelkünkkel dolgozunk – az pedig mindenkinek van.

Szeretettel várlak benneteket!

az én októberem

Milyen számomra az október? Milyen általában és milyen most? Mi az a belső kép, amivel a legjobban ki tudom fejezni, hogy hogy érzem magam? A zenével,  versolvasással, relaxációval meghívott képek segítségével könnyebb beszélni arról, kiben milyen érzések vannak épp.

októberi kollázsok

Magunkról beszélgettünk – az október kapcsán. Milyen érzések fognak el ősszel? Milyen számomra ez az október? Melyek azok a növények, növényrészletek, amelyekkel a leginkább ki tudom fejezni az érzéseimet?

Mindenki ugyanarról az asztalról válogathatott – mégis teljesen más színvilágú és hangulatú kollázsok születtek, teljesen eltérő személyes élményekkel és történetekkel.

A művészetterápiás képzés képeiből

Az öt féléven át tartó posztgraduális művészetterápiás képzés során minden hallgatónak kötelező részt vennie egy ötnapos saját-élményű művészetterápiás önismereti táboron is – ahol a tavaly szeptemberben már közösen megkezdett önismereti munkát folytattuk, önismeretünket az intenzív kurzus során még tovább erősítettük, szakmai tudásunkat, művészetelméleti, művészettechnikai ismereteinket még inkább elmélyítettük. A művészetterápia terápiás hatása elsődlegesen az alkotás folyamatán keresztül fejti ki hatását, ehhez adódnak hozzá a csoporttagok és a csoport vezetőjének lélektanilag is jól megalapozott kiegészítései, értelmezései, jókor feltett kérdései, és az azokra adott saját válaszok. Az elmélettel ezúttal nem terhelnék tovább senkit, azonban néhány képemet, amelyek a tábor során születtek, szívesen megosztom: