A művészetterápiás képzés képeiből

Az öt féléven át tartó posztgraduális művészetterápiás képzés során minden hallgatónak kötelező részt vennie egy ötnapos saját-élményű művészetterápiás önismereti táboron is – ahol a tavaly szeptemberben már közösen megkezdett önismereti munkát folytattuk, önismeretünket az intenzív kurzus során még tovább erősítettük, szakmai tudásunkat, művészetelméleti, művészettechnikai ismereteinket még inkább elmélyítettük. A művészetterápia terápiás hatása elsődlegesen az alkotás folyamatán keresztül fejti ki hatását, ehhez adódnak hozzá a csoporttagok és a csoport vezetőjének lélektanilag is jól megalapozott kiegészítései, értelmezései, jókor feltett kérdései, és az azokra adott saját válaszok. Az elmélettel ezúttal nem terhelnék tovább senkit, azonban néhány képemet, amelyek a tábor során születtek, szívesen megosztom:

Miért csoport?

Míg a tréninget a résztvevők elfogadják csoportmódszerként, a coaching és a terápia esetén ez nem mindig van így. Coachingból és terápiából azonban egymás mellett, azonos érvénnyel létezik egyéni és csoportos támogatás is. De úgy tűnik, míg az egyéni változatok kezdenek egyre inkább elfogadottá válni, a csoportos módszereket sok esetben fenntartással fogadja a megcélzott közönség. A főbb kérdések és ellenvetések a következők szoktak lenni:

Van pénzem egyénire is, miért menjek csoportba?

Miért kéne másokkal osztoznom egy szakemberen?

Nem szeretnék időben másoktól függeni!

Nem vagyok kíváncsi mások problémáira, az enyémet akarom megoldani!

Amíg a coach/terapeuta mással foglalkozik, addig majd rám nem jut elég idő.

Nem akarom ország-világ elé tárni a gondjaimat!

 Nos, kétségtelenül vannak olyan témák és olyan esetek, amelyek egyéni foglalkozást igényelnek, akár coachingról, akár terápiáról beszélünk. A csoportfoglalkozások nem ezeknek az egyéni megoldásoknak olcsósított, kevésbé hatékony vagy kevésbé minőségi változatai, a csoport egyszerűen mást tud adni, másban hatékony, másban jó. A csoportot ugyanúgy szakember vezeti, mint az egyéni üléseket. A csoporttal való munkának éppúgy megvannak a maga szabályai, mint az egyénieknek. Vannak témák, amelyek hatékonyabban, jobban feldolgozhatóak csoportban, mint egyénileg – a csoport ugyanis hozzáad, nem pedig elvesz. A csoport vezetőjének a felelőssége, hogy az adott téma alkalmas legyen csoportban való munkára és az is, hogy a csoport létszáma és összetétele a közös munkát segítse, ne pedig gátolja. Ennek érdekében az egyéni jelentkezéssel meghirdetett csoportos foglalkozások előtt nem ritka, hogy a csoportvezető a leendő tagokkal elbeszélget, de legalábbis írásos bemutatkozást kér – és néhány esetben visszautasítja a jelentkezést. Ez előfordulhat akkor, ha az adott csoport már betelt – ez témánként és módszerenként eltérő létszámot jelenthet. Vannak 3-4 fővel optimálisan működő csoportok és olyanok is, amelyek esetenként 20 főnél nagyobb létszámot is elbírnak. Előfordulhat az is, hogy az előzetes kérdőív, bemutatkozás vagy  interjú során az derül ki, hogy egy-egy személy az adott csoport dinamikáját kedvezőtlen irányba tolná el – a csoportvezető ebben az esetben várólistára teheti a jelentkezőt és értesíti akkor, amikor új csoportot indít, ahol már adottnak tekinti a várakozó személy adottságait és olyanokat vesz fel mellé, akikkel a leghatékonyabban tudnak majd együtt dogozni (példa lehet erre, hogy nem szerencsés, ha egy csoportot kizárólag olyan erős dominanciaigénnyel rendelkező egyének alkotnak, akiknek olyan túlzott erőfeszítéseibe kerülne az együttes munka, hogy a ráfordított személyes erőforrások több energiát emésztenének fel, mint amennyi az adott foglalkozás hozadéka lenne, így a vágyott coaching vagy terápiás cél elsikkadna az együttműködésre fordított erők közt)

Egy kidolgozott tematikával induló, megfelelő létszámú, jól összeállított csoport hatalmas erővel bír, ezért a csoportvezető tréner, coach vagy terapeuta személyes hatását felerősítheti, hatékonyabbá teheti, esetenként megtöbbszörözheti. A csoportok munkájához elengedhetetlen a titoktartás, a bizalom légköre – ezt a csoportot vezető tréner, coach vagy terapeuta feladata megteremteni, de a csoport minden tagjának felelőssége fenntartani. A közös munka során a csoporttagok mindegyike külön-külön tükröt tart minden egyes résztvevő számára, amelyben megnézheti magát. Visszajelzést adhat arról, hogy hogy működik az adott egyén társas közegben, társas viszonyok közt. Dicséreteik, elismeréseik többrétűek, többszempontúak. A kritikus megjegyzéseket finomíthatják, árnyalhatják mások – esetleg teljesen más előjelű – visszajelzései. A csoport referenciacsoportként működhet az egyén életében az adott témában és időszakban. A csoport lehetőséget teremt arra, hogy megismerjük mások működését, kívülről, mégis védett körülmények közt nézhessünk rá és reagálhassunk mások viselkedésére, gondolataira, alkotásaira. A csoport növeli a kooperációs készséget, amely elengedhetetlen akár a munkahelyi, akár magánéleti szituációkban. A csoporthoz alkalmazkodni kell – de a csoport is alkalmazkodik tagjaihoz. A csoport megtanít függeni és függetlenedni. A csoporttagok a későbbi életükben is megtarthatják kapcsolatukat, együttműködésüket, nem ritka, hogy barátságok szövődnek egy-egy hosszabban működő csoport munkája során. A csoportban mindig van olyan, aki nagyon másként működik, gondolkodik, reagál, mint mi – ezt a többszempontú nézőpontot máshol nehéz kontrollált körülmények közt megkapni. A csoporttagok sok témában megosztják egymással tapasztalataikat, ezért mintegy svédasztalt állítanak fel a többi csoporttag számára, ahonnan válogathatnak számukra rokonszenves, megtanulandó, alkalmazható verbális és nonverbális viselkedésekből, hatékony kommunikációs és egyéb megoldásokból. A csoport heterogenitása, sokfélesége sokféle új készséggel és tudással vértezeti fel a csoporttagokat. A csoportok a legnehezebb témák feldolgozásakor is tudnak együtt nevetni, a legvidámabb feladatokat is tudják hatalmas odaadással és komoly figyelemmel végezni. A csoport – legyen az tréningcsoport, coachingon részt vevő team vagy terápiás csoport – sosem hagyja magára az egyes tagokat: a csoport figyelmet ad, védelmet nyújt, megtart és támogat.

A kiégésről

A burn out szindrómát, azaz a kiégést a XX. század második felében írták le és kezdetben úgy tartották, hogy olyan civilizációs jelenség, amely azokat érintheti, akik valamely segítő foglalkozást űznek, akik nagyon sok olyan emberrel kerülnek kapcsolatba, akik a támogatásukra, segítségükre szorulnak – vagyis elsősorban orvosok, pedagógusok, szociális szakemberek.

Az elvégzett kutatások alapján a kiégésnek három okát különítették el:

az érzelmi túlterheltséget,

egyéni személyiségjegyeket, melyek a pályaválasztást is befolyásolhatták

és a kliensközpontú gondolkodást.

Azoknál a vizsgált személyeknél, akiknél megállapítható volt a kiégés, a kimerülés testi, szellemi és érzelmi síkon egyaránt megjelent.

Testi szinten észlelhető volt a krónikus fáradtság, általános gyengeség, legyengült immunrendszer, betegségekre való fokozott hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása (növekedése vagy csökkenése)

Érzelmi síkon a folytonos kimerültség, kedvetlenség, gyámoltalanság, reménytelenség és a helyzetből való kiúttalanság érzése voltak a főbb tünetek.

Szellemileg jellemző volt negatív beállítódás részint önmagukkal, részint a munkájukkal, részint általában a mindennapokkal szemben, ami sok esetben ahhoz is vezetett, hogy bántó, szenvtelen magatartással fordultak épp azokhoz, akiket támogatniuk kellett volna.

Mára kiderült, hogy korántsem kizárólag a segítő foglalkozásúaknál figyelhető meg ez a jelenség, hanem minden olyan tevékenység során kialakulhat, ahol magas a stressz faktor – így például külön szakirodalma van a magánéleti kiégésnek is. A helyzet fokozatosan alakul ki és érdemes minél előbb azonosítani, ha kiégéssel van dolgunk. Az azonosításban a fentebb leírt tünetegyüttesek mellett segíthet Freundenberger a kiégésnek tizenkét szintjét különböztette meg, amelyek lelki és fizikai tünetekben jelentkeznek:

1. A bizonyítási akarástól a bizonyítási kényszerig.

2. Fokozott erőfeszítés.

3. A személyes igények elhanyagolása.

4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása.

5. Az értékrend megváltozása.

6. A fellépő problémák tagadása.

7. Visszahúzódás.

8. Magatartás és viselkedésváltozás (külső vélemény kritikaként hat).

9. Deperszonalizáció.

10. Belső üresség.

11. Depresszió.

12. Teljes kiégettség

Minél korábban ismerjük fel a jeleket magunkon vagy környezetünkön, minél korábban kérünk segítséget, annál kisebbek a sérülések és annál valószínűbb a maradéktalan gyógyulás. Merjünk segítséget kérni és segítséget felajánlani!

burnout 180527

GDPR

Minden kedves korábbi és jelenlegi tanítványom, ügyfelem!!

Azért küldöm Önnek/Neked ezt a levelet, mert e-mail elérhetősége/elérhetőséged szerepel a címlistámon – vagyis az elmúlt évtizedekben már vagy tréning, vagy coaching, vagy oktatás, vagy egyéb tanácsadás során kapcsolatba kerültünk egymással. Részt vett/vettél vagy érdeklődött/érdeklődtél nálam tréninggel, vagy coachinggal, oktatással vagy egyéb tanácsadással kapcsolatos események iránt.

Bizonyára már sok, mások által küldött levélből értesült/értesültél a május 25-én életbe lépett adatvédelmi rendeletről.

Ennek megfelelően arra kérem Önt/kérlek Téged, hogy ha a jövőben többé nem szeretne/szeretnél tőlem több tréninggel, vagy coachinggal, vagy oktatással, illetve egyéb csoportos vagy egyéni fejlesztéssel kapcsolatos levelet kapni, jelezze/jelezd nekem. Ezt bármikor a későbbiekben is megteheti/megteheted.

A rendelkezésemre álló neveket és email-címeket a múltban és a jövőben is csakis arra a célra használtam vagy fogom használni, hogy különféle tréningekről, képzési lehetőségekről tájékoztassam/tájékoztassalak, és a nálam lévő adatokat (név e-mail cím) természetesen egyetlen harmadik félnek sem adom át.

A jövőben igyekszem minél több friss tartalmat és programot tölteni az épp megújult honlapomra  ( http://nemethmarta.hu ) ezek egy részét e-mailben is szívesen kiküldöm – vagyis ha most a leiratkozást választja/választod is, újbóli érdeklődés esetén ismét felvehetjük egymással a kapcsolatot itt, a honlapon.

Ha véletlenül került volna fel erre a címlistára, mert nem képzéssel, tréninggel kapcsolatban leveleztünk egymással, kérem, mindenképpen jelezze, hogy mihamarabb törölhessem az Ön e-mail címét!

Köszönettel bármely korábbi együttműködésért, érdeklődésért – és remélve, hogy kapcsolatban maradunk

Németh Márta

www.nemethmarta.hu

A biztonságos megoldásról

Sokszor félünk váltani, változtatni. Biztonságosabbnak tűnik az, ami már van, amit már ismerünk – vagy amiről úgy véljük, hogy ismerjük.

Képzeld el, hogy hajótörést szenvedsz egy esti, partközeli hajókázás során. Sötét van, nem látod a társaidat, nem tudod, élnek-e még egyáltalán. Belekapaszkodsz a hajó egy darabjába. Szép nagy darab falap, lebeg a vízen, valamiben megakadhatott, nem is halad semerre, csak együtt mozog a vízzel, hullámzik a víz tetején. te pedig kapaszkodsz. A szilárd test, amit fogsz, amire támaszkodhatsz nagy segítség. Eleinte biztosan az: szilárd pont a hullámzó vízben. Kifújod magad, talán megpróbálsz rá felmászni, talán csak két kézzel kapaszkodsz, de a tested a vízben van. Érdemes-e elengedni a biztos támaszod? Első hallásra úgy tűnik, hogy nem. Jó érzés, hogy van mibe kapaszkodnod. Talán a fadarab elég nagy és elbír többeteket is. Talán társakra tehetsz szert a bajban, talán már nem vagy egyedül. Első hallásra talán már a kérdés is abszurd, hogy érdemes-e elengedni a biztos támaszod. Miért engednéd el? A bizonytalanért? Hiszen megtart. Bízol benne. Aztán kivilágosodik. Meglátod, hogy alig néhány száz méternyire van a part. A vidék lakott, a part népes most is: kikötő, strand, bárok, éttermek, napernyők. Kicsit messze van, de nem elérhetetlen. Ha észrevennének, talán segítenének is, vannak csónakjaik és vízi mentőik is. Kicsit talán ijesztő elengedni a sziklán fennakadt biztos fadarabodat, úgyhogy egyelőre kapaszkodsz, nézed a partot és a parti nyüzsgést. Egy nagy hullám kijjebb libbenti a sziklától a biztonságos fát, már nincs fennakadva, sodródik a hullámokkal. Azt veszed észre, nem a part, hanem a nyílt víz felé tart. Még mindig ijesztőnek tűnik, hogy elengedd, hátat fordíts neki és teljes erődből úszni kezdj – de már ijesztő a korábban menedéknek hitt fába kapaszkodni is. Egyik társad felül rá, hív, hogy mássz fel hozzá te is. Egy másik is felmászik, de ő nem hív magával senkit, kezdi lefejteni a kapaszkodó ujjaitokat, azt mondja, fél, hogy elsüllyesztitek a tutajt, amin ül. Valaki megunja a harcot, leválik a menedékről és úszni kezd a part felé. Néhány perc múlva már alig látjátok. Lehet, hogy belefulladt? Talán nem, mintha felbukkanna újra! Nemcsak felbukkan, de már közel van a parthoz, mindjárt a lábára állhat és kisétálhat. Micsoda mázlista! Akkor engedte el a biztosnak tűnő kapaszkodót, amikor az még közelebb volt a parthoz. Mióta elúszott a part felé, ti sodródtatok kifelé. Akkor kellett volna neked is lépni! Már késő? De később még inkább késő lesz. Az egyik hív, hogy mássz fel, a másik eltaszít, egy harmadik, aki veled együtt kapaszkodva úszik, rimánkodik, hogy ne hagyd magára. Nem mer elindulni, maradj vele te is! Fél a tengertől, de a tutajon ülő társaktól is. Egyre messzebb sodródtok a parttól, már kevésbé látszik. Többet kell már úszni, hogy elérd, nem biztos, hogy menni fog. De később még messzebb lesz és az éhezéstől, szomjazástól, kapaszkodástól, harcoktól majd egyre erőtlenebbé válsz. Elindulsz? Gyűjtöd az érveket, gyűjtöd a bátorságod, bizonytalankodsz – és közben távolodsz a céltól. Aztán veszel egy nagy levegőt és elindulsz. Arra, amerre te akarsz menni, a saját erődből, a saját célodnak megfelelően. Nem lesz könnyű út, de elindultál és közeledsz a parthoz. Úszol, néha vizet nyelsz, fáradsz, küzdesz, hiányzik a tutaj biztonsága, hiszen nincs mibe kapaszkodnod. Az egykor biztonságot nyújtó deszka és egykori társaid már nem látszanak. Továbbsodródtak – akár ki a nyílt tengerre, akár egy másik, távolabbi partszakasz felé.  De te egyre jobban látod a partot.  Nagy munka volt, sok erőt kívánt. Hamarosan leér a lábad, hamarosan kiérsz.

Semmi nem lehet rosszabb annál, mint hogy meg sem próbáltad.

Szétdarabolt erőforrások?

Sokan kérdezik, miért foglalkozom ilyen sokféle dologgal. Nem lenne elég csak a tréning? Vagy csak a coaching? Megint valami merőben új dologba kezdek a művészetterápiás tanulmányokkal? Mi lesz az eddig megszerzett tapasztalataimmal? Nos, én azt gondolom, hogy mindig ugyanazzal foglalkozom: a hozzám forduló emberek támogatásával, amely során az általuk vágyott változások eléréséhez kerülnek közelebb. De az eszköztáram valóban sokrétű, mert sokszínűek azok, akik hozzám fordulnak. Ahhoz, hogy támogatni tudjam őket, egyaránt kell tudnom dolgozni egyénekkel és kisebb – nagyobb csoportokkal is. Kell tudnom rövid tematikát kínálnom és hosszabb idejű módszert ajánlanom. Kell, hogy legyenek olyan szakmai ismereteim, amelyekkel szükség esetén konkrét szervezetfejlesztési tanácsot tudok adni – de kell, hogy legyen technikám arra is, hogy az egyéni vagy team coaching módszerét alkalmazva ahhoz segítsem hozzá a hozzám forduló egyént vagy szervezetet, hogy személyre szabott támogatásommal megtalálja azt az egyedi megoldást, amely számára az adott esetben a leginkább elfogadható és kivitelezhető. Úgy érzem, minden egyes megtanult módszer színesíti a palettámat, mind kompetensebbé tesz arra, hogy speciális problémákhoz is jól hozzá tudjak nyúlni. Növeli a hatékonyságomat az, hogy ügyfeleimet több irányból is támogatni tudom. Az, hogy a jó pap is holtig tanul, nem üres szófordulat vagy frázis: mindig van lehetőség, amellyel tovább tudok fejlődni – és ezt a szemléletet kínálom a hozzám fordulóknak is, méghozzá a különféle módszerek egymást támogató, kiegészítő erejével együtt.

A változásról

A változásról

Minden változik. Szinte észrevehetetlenül lassan vagy szinte követhetetlenül gyorsan. Mi is változunk, ha tetszik, ha nem. Változik az életkorunk, változik a külsőnk is a korral. Változnak a gondolataink, az elvárásaink, változik az ízlésünk, változik tudásunk, változnak családi és társadalmi pozícióink. Változunk, és baj lenne, ha nem így történne. A kérdés az, hogy vajon úgy változunk-e, ahogyan szeretnénk? Vajon arra haladunk-e, amerre elterveztük? Olyan irányba, olyan mértékben, olyan sebességgel? Irányítjuk vagy elszenvedjük saját változásainkat? És a körülöttünk lévő világét? Jó így?

A coaching egy megoldásközpontú szemlélettel tekint a változásra. A coach azt kérdezi: mit szeretnél? Mire vágysz? Hogyan tudod elérni a céljaid? A válaszok – mint ahogyan a megoldások is – mindannyiunkban ott vannak. A jó coach segít előhívni a bennünk meglévő saját válaszokat, segít felismerni, megerősíteni és megszeretni saját erőforrásainkat.

A coaching folyamata segítséget nyújthat abban, hogy tudatosabban tekintsünk változó önmagunkra és a körülöttünk változó világra. Segít abban, hogy több beleszólásunk legyen saját ügyeinkbe, segít megismerni az akadályt, amit át kell ugranunk, a problémát, amit meg kell oldanunk, de legfőképp azt a bennünk lévő eszközt segít hatékonnyá tenni, amivel előrébb juthatunk. És – bár nem önismereti kurzusról van szó – segít jobban megismerni, megérteni önmagunkat is.

Sokszor a megismerés legfőbb akadálya az, hogy már tökéletesen ismertnek véljük magunkat és magunk körül a világot. Pedig a változások során belőlünk is eltűnhetnek ismert, régen még megvolt dolgok, felerősödhetnek gyenge vonások, de előbukkanhatnak akár korábban ismeretlen jellemzők is.

Minden változik. Mindenki változik. Tegyük szerethetővé és szeressük jól saját változásainkat!

Az a pillanat

Vajon mikor jön el az a pillanat, amikor nekikezdhetünk a változásnak? Mikor jön el az ideális pillanat, mikor várhatjuk azt, hogy minden jól alakul? Meddig várjunk? Kivárjuk a tökéletes pillanatot, hogy minden adott legyen a változáshoz? Ne. Az ideális pillanat sosem jön el. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindig itt van. Lehet, hogy nem a minden szempontból ideális pillanat, de a változásra és változtatásra épp megfelelő pillanat most is itt van. Igen, most is. Szerdán este tíz után pár perccel is. Minél korábban kezdjük megváltoztatni, amiről tudjuk, hogy változnia kell, annál hosszabban élvezhetjük a változás gyümölcseit.