A kiégésről

A burn out szindrómát, azaz a kiégést a XX. század második felében írták le és kezdetben úgy tartották, hogy olyan civilizációs jelenség, amely azokat érintheti, akik valamely segítő foglalkozást űznek, akik nagyon sok olyan emberrel kerülnek kapcsolatba, akik a támogatásukra, segítségükre szorulnak – vagyis elsősorban orvosok, pedagógusok, szociális szakemberek.

Az elvégzett kutatások alapján a kiégésnek három okát különítették el:

az érzelmi túlterheltséget,

egyéni személyiségjegyeket, melyek a pályaválasztást is befolyásolhatták

és a kliensközpontú gondolkodást.

Azoknál a vizsgált személyeknél, akiknél megállapítható volt a kiégés, a kimerülés testi, szellemi és érzelmi síkon egyaránt megjelent.

Testi szinten észlelhető volt a krónikus fáradtság, általános gyengeség, legyengült immunrendszer, betegségekre való fokozott hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása (növekedése vagy csökkenése)

Érzelmi síkon a folytonos kimerültség, kedvetlenség, gyámoltalanság, reménytelenség és a helyzetből való kiúttalanság érzése voltak a főbb tünetek.

Szellemileg jellemző volt negatív beállítódás részint önmagukkal, részint a munkájukkal, részint általában a mindennapokkal szemben, ami sok esetben ahhoz is vezetett, hogy bántó, szenvtelen magatartással fordultak épp azokhoz, akiket támogatniuk kellett volna.

Mára kiderült, hogy korántsem kizárólag a segítő foglalkozásúaknál figyelhető meg ez a jelenség, hanem minden olyan tevékenység során kialakulhat, ahol magas a stressz faktor – így például külön szakirodalma van a magánéleti kiégésnek is. A helyzet fokozatosan alakul ki és érdemes minél előbb azonosítani, ha kiégéssel van dolgunk. Az azonosításban a fentebb leírt tünetegyüttesek mellett segíthet Freundenberger a kiégésnek tizenkét szintjét különböztette meg, amelyek lelki és fizikai tünetekben jelentkeznek:

1. A bizonyítási akarástól a bizonyítási kényszerig.

2. Fokozott erőfeszítés.

3. A személyes igények elhanyagolása.

4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása.

5. Az értékrend megváltozása.

6. A fellépő problémák tagadása.

7. Visszahúzódás.

8. Magatartás és viselkedésváltozás (külső vélemény kritikaként hat).

9. Deperszonalizáció.

10. Belső üresség.

11. Depresszió.

12. Teljes kiégettség

Minél korábban ismerjük fel a jeleket magunkon vagy környezetünkön, minél korábban kérünk segítséget, annál kisebbek a sérülések és annál valószínűbb a maradéktalan gyógyulás. Merjünk segítséget kérni és segítséget felajánlani!

burnout 180527

GDPR

Minden kedves korábbi és jelenlegi tanítványom, ügyfelem!!

Azért küldöm Önnek/Neked ezt a levelet, mert e-mail elérhetősége/elérhetőséged szerepel a címlistámon – vagyis az elmúlt évtizedekben már vagy tréning, vagy coaching, vagy oktatás, vagy egyéb tanácsadás során kapcsolatba kerültünk egymással. Részt vett/vettél vagy érdeklődött/érdeklődtél nálam tréninggel, vagy coachinggal, oktatással vagy egyéb tanácsadással kapcsolatos események iránt.

Bizonyára már sok, mások által küldött levélből értesült/értesültél a május 25-én életbe lépett adatvédelmi rendeletről.

Ennek megfelelően arra kérem Önt/kérlek Téged, hogy ha a jövőben többé nem szeretne/szeretnél tőlem több tréninggel, vagy coachinggal, vagy oktatással, illetve egyéb csoportos vagy egyéni fejlesztéssel kapcsolatos levelet kapni, jelezze/jelezd nekem. Ezt bármikor a későbbiekben is megteheti/megteheted.

A rendelkezésemre álló neveket és email-címeket a múltban és a jövőben is csakis arra a célra használtam vagy fogom használni, hogy különféle tréningekről, képzési lehetőségekről tájékoztassam/tájékoztassalak, és a nálam lévő adatokat (név e-mail cím) természetesen egyetlen harmadik félnek sem adom át.

A jövőben igyekszem minél több friss tartalmat és programot tölteni az épp megújult honlapomra  ( http://nemethmarta.hu ) ezek egy részét e-mailben is szívesen kiküldöm – vagyis ha most a leiratkozást választja/választod is, újbóli érdeklődés esetén ismét felvehetjük egymással a kapcsolatot itt, a honlapon.

Ha véletlenül került volna fel erre a címlistára, mert nem képzéssel, tréninggel kapcsolatban leveleztünk egymással, kérem, mindenképpen jelezze, hogy mihamarabb törölhessem az Ön e-mail címét!

Köszönettel bármely korábbi együttműködésért, érdeklődésért – és remélve, hogy kapcsolatban maradunk

Németh Márta

www.nemethmarta.hu

A biztonságos megoldásról

Sokszor félünk váltani, változtatni. Biztonságosabbnak tűnik az, ami már van, amit már ismerünk – vagy amiről úgy véljük, hogy ismerjük.

Képzeld el, hogy hajótörést szenvedsz egy esti, partközeli hajókázás során. Sötét van, nem látod a társaidat, nem tudod, élnek-e még egyáltalán. Belekapaszkodsz a hajó egy darabjába. Szép nagy darab falap, lebeg a vízen, valamiben megakadhatott, nem is halad semerre, csak együtt mozog a vízzel, hullámzik a víz tetején. te pedig kapaszkodsz. A szilárd test, amit fogsz, amire támaszkodhatsz nagy segítség. Eleinte biztosan az: szilárd pont a hullámzó vízben. Kifújod magad, talán megpróbálsz rá felmászni, talán csak két kézzel kapaszkodsz, de a tested a vízben van. Érdemes-e elengedni a biztos támaszod? Első hallásra úgy tűnik, hogy nem. Jó érzés, hogy van mibe kapaszkodnod. Talán a fadarab elég nagy és elbír többeteket is. Talán társakra tehetsz szert a bajban, talán már nem vagy egyedül. Első hallásra talán már a kérdés is abszurd, hogy érdemes-e elengedni a biztos támaszod. Miért engednéd el? A bizonytalanért? Hiszen megtart. Bízol benne. Aztán kivilágosodik. Meglátod, hogy alig néhány száz méternyire van a part. A vidék lakott, a part népes most is: kikötő, strand, bárok, éttermek, napernyők. Kicsit messze van, de nem elérhetetlen. Ha észrevennének, talán segítenének is, vannak csónakjaik és vízi mentőik is. Kicsit talán ijesztő elengedni a sziklán fennakadt biztos fadarabodat, úgyhogy egyelőre kapaszkodsz, nézed a partot és a parti nyüzsgést. Egy nagy hullám kijjebb libbenti a sziklától a biztonságos fát, már nincs fennakadva, sodródik a hullámokkal. Azt veszed észre, nem a part, hanem a nyílt víz felé tart. Még mindig ijesztőnek tűnik, hogy elengedd, hátat fordíts neki és teljes erődből úszni kezdj – de már ijesztő a korábban menedéknek hitt fába kapaszkodni is. Egyik társad felül rá, hív, hogy mássz fel hozzá te is. Egy másik is felmászik, de ő nem hív magával senkit, kezdi lefejteni a kapaszkodó ujjaitokat, azt mondja, fél, hogy elsüllyesztitek a tutajt, amin ül. Valaki megunja a harcot, leválik a menedékről és úszni kezd a part felé. Néhány perc múlva már alig látjátok. Lehet, hogy belefulladt? Talán nem, mintha felbukkanna újra! Nemcsak felbukkan, de már közel van a parthoz, mindjárt a lábára állhat és kisétálhat. Micsoda mázlista! Akkor engedte el a biztosnak tűnő kapaszkodót, amikor az még közelebb volt a parthoz. Mióta elúszott a part felé, ti sodródtatok kifelé. Akkor kellett volna neked is lépni! Már késő? De később még inkább késő lesz. Az egyik hív, hogy mássz fel, a másik eltaszít, egy harmadik, aki veled együtt kapaszkodva úszik, rimánkodik, hogy ne hagyd magára. Nem mer elindulni, maradj vele te is! Fél a tengertől, de a tutajon ülő társaktól is. Egyre messzebb sodródtok a parttól, már kevésbé látszik. Többet kell már úszni, hogy elérd, nem biztos, hogy menni fog. De később még messzebb lesz és az éhezéstől, szomjazástól, kapaszkodástól, harcoktól majd egyre erőtlenebbé válsz. Elindulsz? Gyűjtöd az érveket, gyűjtöd a bátorságod, bizonytalankodsz – és közben távolodsz a céltól. Aztán veszel egy nagy levegőt és elindulsz. Arra, amerre te akarsz menni, a saját erődből, a saját célodnak megfelelően. Nem lesz könnyű út, de elindultál és közeledsz a parthoz. Úszol, néha vizet nyelsz, fáradsz, küzdesz, hiányzik a tutaj biztonsága, hiszen nincs mibe kapaszkodnod. Az egykor biztonságot nyújtó deszka és egykori társaid már nem látszanak. Továbbsodródtak – akár ki a nyílt tengerre, akár egy másik, távolabbi partszakasz felé.  De te egyre jobban látod a partot.  Nagy munka volt, sok erőt kívánt. Hamarosan leér a lábad, hamarosan kiérsz.

Semmi nem lehet rosszabb annál, mint hogy meg sem próbáltad.