Mi történt a nyáron?

Mint mindent, a C19 vírus az én előzetes terveimet is felülírta. Tavasszal nem indítottam csoportot, illetve egy online csoportot működtettem, főként stresszoldás fókusszal – én hétről hétre hoztam a témákat, mindenki otthon alkotott, aztán beszélgettünk az online térben. Ez volt az egyetlen lehetőség, hasznos és jó volt, de természetesen nem pótolta az élő csoportokat.

Nyáron aztán a korlátozások feloldásával és a vírushelyzet enyhülésével lehetőség nyílt valódi csoportok megszervezésére is. A nyári időszakban mindig népszerűbbek a táborjellegű, egymást követő napokon tartott egésznapos találkozások, ez idén is így volt.

Tartottam három ötnapos önismereti csoportot kamaszoknak, és egy háromnapos, „Erőforrásgyűjtő”  csoportot felnőtteknek. Mindegyik után nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, kamaszoktól és felnőttektól egyaránt – és nekem is csodálatos volt látni, ahogy a relaxációkban, a versekben, mesékben, majd alkotásaikban elmerülnek és ahogy a beszélgetések során megnyílnak a résztvevők.