A művészetterápiás eszköztárnak hagyományosan nem része a fonalakkal végzett munka, most mégis Életfákat ábrázoló fonalmunkákból válogattam. Hogy miért dolgozok fonalakkal is? Mert azt tapasztalom, hogy a fonalakkal végzett munkáknál tudják leginkább elengedni a magukkal kapcsolatos elvárásaikat a résztvevők. Elvárják maguktól, hogy „jól rajzoljanak”, „szépen fessenek”, szabadkoznak, hogy nem elég ügyesen agyagoznak – túl erős a kontroll, túl sok az elvárás, túlzottan félnek attól, hogy amit alkotnak, nem lesz „elég jó” – pedig mindig az. Funkcionalitásában – vagyis felvillant egy részt magunkból. Megmutat valamit abból, hogy hogyan gondolkodunk, mennyire vagyunk precízek, hogyan tervezünk (vagy hogyan nem), rávilágít, hogy mit tartunk fókuszban, mire figyelünk, mi fontos. Az esztétikai jellemzők és a kézügyességnek nevezett valami szinte mellékesek a terápiás csoportműködés szempontjából.
A fák mindig részei voltak az emberek életének, nemcsak fizikai megjelenésükben, de szellemi és lelki értelemben is, hiszen a fák olyan sokjelentésű szimbólumok, amilyennel kevéssel találkozunk. Az Életfa ősi szimbólum, az élet fája minden civilizációban megjelenik. Közös bennük az az értelmezés, hogy az életfa összeköti a fizikai és a spirituális világot. Gondoljunk csak Az égig érő fa mesére! A fa – hasonlóan az emberhez – törékeny csemeteként kezdi az életét. A körülmények erősen meghatározzák, hogy saját öröklött tulajdonságai milyen mértékben tudnak felszínre kerülni. Védett, tápanyagdús környezetben hatalmassá fejlődik, silány körülmények közt csenevész marad. A fák egy része hatalmas és akár többezer évig is élnek, mások kisebbek, rövidebb életűek, de gyümölcsöt, árnyékot adnak, viráguklkal, kérgükkel gyógyítanak – az ember élete elképzelhetetlen a fák nélkül. A fák mindig a természet törvényeinek engedelmeskednek, a természet körforgása szerint élnek, létezésük együtt hullámzik a természettel. A családfa is életfa. Az ősöktől, a gyökerektől ágazik felfelé, terebélyesedik, ahogy szaporodnak az utódok. A fa jelképezheti az állandóságot éppúgy, mint az örökös változást. Életfáink mi magunk vagyunk, ahány élet és életszakasz, annyiféle fa.
