Támogatást nyújtok ahhoz, hogy ne egyedül kelljen kitalálni
Magunkról beszélgettünk – az október kapcsán. Milyen érzések fognak el ősszel? Milyen számomra ez az október? Melyek azok a növények, növényrészletek, amelyekkel a leginkább ki tudom fejezni az érzéseimet?
Mindenki ugyanarról az asztalról válogathatott – mégis teljesen más színvilágú és hangulatú kollázsok születtek, teljesen eltérő személyes élményekkel és történetekkel.
ezt a kérdést tette fel a közös sétára hívó hirdetésemet látva egy ember. Megköszöntem neki a kérdést – és komolyan is gondoltam a köszönetet, mert kérdésével módot adott nekem arra, hogy jobban kifejtsem, amit a segítő sétálásról gondolok, vagyis egy rövid hirdetés szövegénél hosszabban is érvelhessek amellett, hogy szokatlan (de vajon tényleg szokatlan?) szolgáltatásomért miért kérek díjazást. Aztán úgy gondoltam, felteszem ide a honlapra is a választ – hiszen valószínűleg többekben is megfogalmazódott ez a kérdés. Íme, a válaszom:
Kedves Csaba! Nagyon köszönöm a kérdését!
Úgy sejtem, ha szolgáltatást vesz igénybe, Ön is fizetni szokott érte – ez a hirdetés pedig egy szolgáltatást hirdet, amely szolgáltatás arról szól, hogy az én saját időmet (az úgynevezett munkaidőmet) arra fordítom, hogy valaki másnak (egy idegennek) az igényeit a saját igényeim elé helyezem, vagyis például az ő tempójában és az általa mondott helyen sétálunk, az ő igényei szerinti témákról, az ő problémáiról beszélgetve.
Talán az Ön számára meglepő, hogy van erre igény – de gondoljon bele, hogy nagyon sok magányos ember van Budapesten, sőt, Rákosmentén is, akiknek a testi és lelki egészsége fenntartásához nagyon hiányzik az, hogy rendszeresen kimozduljon az otthonából és rendszeresen beszélgethessen valakivel, aki érdemben odafigyel rá.
Az ismert szolgáltatások mind hasonlóan működnek: ha én megmosom saját hajamat, nem fizetek érte – de ha fodrászhoz megyek, annak van egy díja. Ha levágom és befestem a körmömet, azt magamnak nyilván ingyen csinálom – de a körmösnek fizetek érte. Ha vezetem az autómat, a benzinköltségen és az amortizáción kívül alig kell fizetnem valamit – ha taxival (vagy tömegközlekedéssel) utazom, annak van egy szolgáltatási díja is. Ha megtanulok valamit önállóan, akkor az ingyen van – ha tanárhoz járok, óradíjat fizetek neki. Ha én gyógyítom és ápolom otthon a hozzátartozóimat, az nem kerül pénzembe – ha más ápolja és gyógyítja, az bizony nem olcsó. Pénzbe kerül a gyerekfelügyelet is – de sokaknak mégis megéri, hogy nem napi 24 órában vannak a kiskorú gyerekükkel. Ha magam próbálom védeni magam a bíróságon, az sokkal olcsóbb ugyan, mint ügyvédet fogadni – ugyanakkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy hatékonyan tudom képviselni magamat. Ha én raknám otthon a tetőt… – na, abba jobb bele sem gondolni!
Ezek a példák mind azt mutatják, hogy sok esetben akkor jár jobban az ember, ha igénybe vesz egy professzionális szolgáltatást, mert vagy időt spórol vele, vagy pénzt – vagy egyszerűen a tevékenység minőséget és a hatékonyságot javítja azzal, hogy egy szakképzett segítő is közreműködik.
Üdvözlettel:Németh Márta
Az előző posztban megosztottam néhány képet, amelyeket a művészetterapeuta-képzés részeként megrendezett, kötelező táborban készítettem. Ha nekem tetszenek is, és örömmel mutatom is meg másoknak, tudom, hogy a megosztott alkotásoknak nincs komoly művészeti értékük – de emiatt nem bánkódom. A művészetterápiás alkotófolyamatok eredményeképp egyáltalán nem elvárás az, hogy maradandó képzőművészeti értéket hozzunk létre, sőt, még az sem, hogy az elkészült alkotás harmonikus, esztétikus vagy bárki számára értelmezhető vagy élvezhető kép vagy tárgy legyen. A művészetterápiában az alkotás folyamata a döntő, az alkotó személyben megbúvó érzések, élmények kifejezése, kívülre tétele a cél. Ezek az érzések vagy élmények lehetnek nagyon negatívak is, és nem ritka, hogy a megszülető alkotás sötét, kaotikus, kusza, rémisztő és senki nem nevezné kimunkáltnak vagy esztétikusnak azt. Nem baj – ez is a gyógyulási folyamat része. A megszülető alkotások megjelenésével, kinézetével szemben soha nincsenek elvárások. Ezért is mondhatja bátran mindenki, aki művészetterápiás csoportba vár résztvevőket, hogy semmiféle rajzos, kézműves előképzettség, tehetség vagy tudás nem feltétele a részvételnek – még csak kézügyességre vagy különösebb fantáziára sincs szükség ahhoz, hogy valaki részt vegyen egy ilyen csoportban és végigmenjen saját belső folyamatain.
A művészetterápiás folyamat során gyakran készítünk montázsokat, kollázsokat, rajzolunk, festünk, agyagozunk – de az alapvető eszközök használatát a terapeuta mindig megtanítja (ceruza, ecset, porpasztell, olajpasztell, viaszkréta, szén, agyag). Jó nézni, hogy sokszor olyan emberek, akik akár az elmúlt ötven évükben sem nyúltak rajzeszközhöz, milyen elmélyülten, sokszor felszabadultan alkotnak. Már egy-egy foglalkozás is hozhat megkönnyebbülést, örömöt – egy néhány hónapos folyamat pedig szinte kivétel nélkül mindenkin pozitív nyomokat hagy.
Noha művészetterápiás csoportot idén még nem indítok, ősztől több olyan csoportom is indul, ahol megmutatok és felhasználunk néhány olyan eszközt, amelyeket a művészetterápia is eszközként használ.
Az öt féléven át tartó posztgraduális művészetterápiás képzés során minden hallgatónak kötelező részt vennie egy ötnapos saját-élményű művészetterápiás önismereti táboron is – ahol a tavaly szeptemberben már közösen megkezdett önismereti munkát folytattuk, önismeretünket az intenzív kurzus során még tovább erősítettük, szakmai tudásunkat, művészetelméleti, művészettechnikai ismereteinket még inkább elmélyítettük. A művészetterápia terápiás hatása elsődlegesen az alkotás folyamatán keresztül fejti ki hatását, ehhez adódnak hozzá a csoporttagok és a csoport vezetőjének lélektanilag is jól megalapozott kiegészítései, értelmezései, jókor feltett kérdései, és az azokra adott saját válaszok. Az elmélettel ezúttal nem terhelnék tovább senkit, azonban néhány képemet, amelyek a tábor során születtek, szívesen megosztom:
Ez meg milyen kérdés? Miféle ostobaság? Az én nevem, az én életem – hogyan is lehetne különválasztani őket?
Azt mondom, érdemes végiggondolni. Érdemes alaposan megvizsgálni, hogy kinek az életét éljük. Kinek az értékrendszeréhez, vágyaihoz, céljaihoz idomítjuk a saját mindennapjainkat? A sajátunkéhoz? Vagy valamikor régen, valaki más mondta meg, milyenek legyünk, mivé váljunk, hogyan éljünk? Hol vannak a saját életcéljaink, amelyek saját belsőnkből fakadnak? Megvalósítunk azokból is valamit? Vagy kötelességtudóan, fogunkat összeszorítva teljesítünk egy olyan programot, amit mások képzeltek el és írtak elő nekünk? Ha nem találjuk a helyünket saját mindennapjainkban, ha nem okoz örömöt az, ahogyan élünk, ha folytonos, de nehezen magyarázható hiányérzet gyötör valami másért, mint ami van, akkor itt az ideje, hogy alaposan megvizsgáljuk, mi tart vissza, mi gyengít és mi hajt előre, mi erősít! Ha nem jó, ami van, változtatni kell. Nem feltétlenül szükséges 180 fokos fordulatot vennünk, van, hogy a 90 fok lesz a jó, lehet, hogy a 15 foknyi lesz a megfelelő – és az is előfordulhat, hogy mindössze egyetlen foknyit kell korrigálnunk a jelenünkben ahhoz, hogy a jövőnk a saját kiteljesedésünk legyen. Akkor fogunk tudni jól váltani, ha kellő önismeret birtokában magunkat kérdezzük arról, hogy mi az a cél, ami felé a legnagyobb örömmel mennénk, még ha esetleg nagyobb erőfeszítéseket kíván is , mint a mások által kijelölt úton való továbbhaladás. Egy coaching folyamat alkalmas arra, hogy tisztázni tudjuk, mit akarunk.
Adj esélyt magadnak, ismerd meg magad, és változz úgy, hogy az jó legyen neked – add a neved a saját életedhez!
Míg a tréninget a résztvevők elfogadják csoportmódszerként, a coaching és a terápia esetén ez nem mindig van így. Coachingból és terápiából azonban egymás mellett, azonos érvénnyel létezik egyéni és csoportos támogatás is. De úgy tűnik, míg az egyéni változatok kezdenek egyre inkább elfogadottá válni, a csoportos módszereket sok esetben fenntartással fogadja a megcélzott közönség. A főbb kérdések és ellenvetések a következők szoktak lenni:
Van pénzem egyénire is, miért menjek csoportba?
Miért kéne másokkal osztoznom egy szakemberen?
Nem szeretnék időben másoktól függeni!
Nem vagyok kíváncsi mások problémáira, az enyémet akarom megoldani!
Amíg a coach/terapeuta mással foglalkozik, addig majd rám nem jut elég idő.
Nem akarom ország-világ elé tárni a gondjaimat!
Nos, kétségtelenül vannak olyan témák és olyan esetek, amelyek egyéni foglalkozást igényelnek, akár coachingról, akár terápiáról beszélünk. A csoportfoglalkozások nem ezeknek az egyéni megoldásoknak olcsósított, kevésbé hatékony vagy kevésbé minőségi változatai, a csoport egyszerűen mást tud adni, másban hatékony, másban jó. A csoportot ugyanúgy szakember vezeti, mint az egyéni üléseket. A csoporttal való munkának éppúgy megvannak a maga szabályai, mint az egyénieknek. Vannak témák, amelyek hatékonyabban, jobban feldolgozhatóak csoportban, mint egyénileg – a csoport ugyanis hozzáad, nem pedig elvesz. A csoport vezetőjének a felelőssége, hogy az adott téma alkalmas legyen csoportban való munkára és az is, hogy a csoport létszáma és összetétele a közös munkát segítse, ne pedig gátolja. Ennek érdekében az egyéni jelentkezéssel meghirdetett csoportos foglalkozások előtt nem ritka, hogy a csoportvezető a leendő tagokkal elbeszélget, de legalábbis írásos bemutatkozást kér – és néhány esetben visszautasítja a jelentkezést. Ez előfordulhat akkor, ha az adott csoport már betelt – ez témánként és módszerenként eltérő létszámot jelenthet. Vannak 3-4 fővel optimálisan működő csoportok és olyanok is, amelyek esetenként 20 főnél nagyobb létszámot is elbírnak. Előfordulhat az is, hogy az előzetes kérdőív, bemutatkozás vagy interjú során az derül ki, hogy egy-egy személy az adott csoport dinamikáját kedvezőtlen irányba tolná el – a csoportvezető ebben az esetben várólistára teheti a jelentkezőt és értesíti akkor, amikor új csoportot indít, ahol már adottnak tekinti a várakozó személy adottságait és olyanokat vesz fel mellé, akikkel a leghatékonyabban tudnak majd együtt dogozni (példa lehet erre, hogy nem szerencsés, ha egy csoportot kizárólag olyan erős dominanciaigénnyel rendelkező egyének alkotnak, akiknek olyan túlzott erőfeszítéseibe kerülne az együttes munka, hogy a ráfordított személyes erőforrások több energiát emésztenének fel, mint amennyi az adott foglalkozás hozadéka lenne, így a vágyott coaching vagy terápiás cél elsikkadna az együttműködésre fordított erők közt)
Egy kidolgozott tematikával induló, megfelelő létszámú, jól összeállított csoport hatalmas erővel bír, ezért a csoportvezető tréner, coach vagy terapeuta személyes hatását felerősítheti, hatékonyabbá teheti, esetenként megtöbbszörözheti. A csoportok munkájához elengedhetetlen a titoktartás, a bizalom légköre – ezt a csoportot vezető tréner, coach vagy terapeuta feladata megteremteni, de a csoport minden tagjának felelőssége fenntartani. A közös munka során a csoporttagok mindegyike külön-külön tükröt tart minden egyes résztvevő számára, amelyben megnézheti magát. Visszajelzést adhat arról, hogy hogy működik az adott egyén társas közegben, társas viszonyok közt. Dicséreteik, elismeréseik többrétűek, többszempontúak. A kritikus megjegyzéseket finomíthatják, árnyalhatják mások – esetleg teljesen más előjelű – visszajelzései. A csoport referenciacsoportként működhet az egyén életében az adott témában és időszakban. A csoport lehetőséget teremt arra, hogy megismerjük mások működését, kívülről, mégis védett körülmények közt nézhessünk rá és reagálhassunk mások viselkedésére, gondolataira, alkotásaira. A csoport növeli a kooperációs készséget, amely elengedhetetlen akár a munkahelyi, akár magánéleti szituációkban. A csoporthoz alkalmazkodni kell – de a csoport is alkalmazkodik tagjaihoz. A csoport megtanít függeni és függetlenedni. A csoporttagok a későbbi életükben is megtarthatják kapcsolatukat, együttműködésüket, nem ritka, hogy barátságok szövődnek egy-egy hosszabban működő csoport munkája során. A csoportban mindig van olyan, aki nagyon másként működik, gondolkodik, reagál, mint mi – ezt a többszempontú nézőpontot máshol nehéz kontrollált körülmények közt megkapni. A csoporttagok sok témában megosztják egymással tapasztalataikat, ezért mintegy svédasztalt állítanak fel a többi csoporttag számára, ahonnan válogathatnak számukra rokonszenves, megtanulandó, alkalmazható verbális és nonverbális viselkedésekből, hatékony kommunikációs és egyéb megoldásokból. A csoport heterogenitása, sokfélesége sokféle új készséggel és tudással vértezeti fel a csoporttagokat. A csoportok a legnehezebb témák feldolgozásakor is tudnak együtt nevetni, a legvidámabb feladatokat is tudják hatalmas odaadással és komoly figyelemmel végezni. A csoport – legyen az tréningcsoport, coachingon részt vevő team vagy terápiás csoport – sosem hagyja magára az egyes tagokat: a csoport figyelmet ad, védelmet nyújt, megtart és támogat.
