Visszajelzések

Művészetterápiás folyamatok közben/után:

 

„Nehéz életszakaszban kerültem a csoportba. A hangulat baráti, elfogadó, együttérző volt. Férjem szerint a terápia hatásos volt, azóta jó a kedvem és vidám vagyok. Korábban elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, ez a terápia hasonló katarzist váltott ki belőlem. Mindenkinek ajánlom, akinek rejtett fájdalmai vagy önértékelési problémái vannak. Volt a foglalkozásokon nevetés, sírás, empátia és mély gondolatok-érzések, rengeteg alkotás és rengeteg pozitív bírálat.” (H.É.)

„Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem ezeken a foglalkozásokon!
Bevallom, kezdetben nem voltam túl lelkes, aggódtam, hogy mi lesz. Ez az érzés azonban megváltozott, ahogy haladt az idő. Olyan dolgokat láttam meg magamban, az életemben, amik ott voltak, de nem néztem rájuk. A rajzokban, festésekben, kollázsokban egy-egy részét mutathattam meg saját belső világomnak. Ez nem mindig volt kellemes, de mindenképpen szükséges. Szívesen venném, ha az ilyen alkalmak rendszeresek lehetnének a pedagógusok életében, hogy töltekezhessünk, elengedhessünk dolgokat. Ez az idézet jutott eszembe, ahogy haladtam hazafelé:
” Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre…” Még egyszer köszönöm!” (P.SZ.)

„Nagy izgalommal vártam a művészetterápiás csoportot, ami még a várakozásaimat is felülmúlta. A három nap során egy olyan közegben alkothattam, ahol megtapasztaltam az elfogadást és bizalmat, a módszerek és eszközök pedig segítették az önismereti munka mélyülését. Annak ellenére, hogy nem vagyok kifejezetten tehetséges rajzban vagy alkotásban, a légkör és a ráhangoló gyakorlatok segítettek oldani bennem ezt a feszültséget is. Márti nagyon kedvesen, empatikusan, türelmesen vezette végig a 3 napot, mindannyian fejlődtünk és sokat tanultunk egymástól a csoport során. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne kicsit elmélyülni magában az alkotáson és csoportélményen keresztül.” (SZ.R.)

„Nagyon köszönjük az elmúlt 3 nap elmerüléseit, flow élményeit, elgondolkodásait és nagy rácsodálkozásait. Ha szavak jutnának eszembe a háromnapos „együttlétről”, akkor: elvonulás, szabadság, lebegés, kikapcsolódás, feltöltődés, alkotás, szabadság, kiteljesedés, szembenézés önmagunkkal, megkönnyebbülés, rádöbbenés, bizalom, elfogadás, nyitottság és biztonság. Köszönjük az élményt!” (P.R.)

„Ez egyszerűen varázslatos volt! Imádtam minden pillanatát! A sírósakat is!” (Sz. B.)

„Mint egy tisztító fürdő… belemerülsz, úszol, kijössz tisztábban” (A. I.)

„Márti, te igazi SEGÍTŐ vagy. Köszönöm!” (M.M.)

„Nem hittem el, hogy ez megy kézügyesség nélkül is, de jó, hogy rábeszéltek” (K. Á.)

„Ugye, lesz jövőre is? Én biztosan jövök!” (Z. G.)

„Nem nagyon hittem, hogy ez több lesz egyszerű kézműveskedésnél. Annak is jó, de ez sokkal-sokkal több is annál! ” (N. L.)

„Mióta járok hozzád, más szemmel nézek a világra és magamra is! Köszi!” (B. I.)

„Egyszerűen csoda!” (H. A.)

„én évek óta nem bőgtem ennyit, nagyon nehéz volt, de megérte” (xy)

„Nagyon jól szórakoztunk, te olyan felnőtt vagy, akivel mindenről lehet beszélni!” (B.K.)

„Ebből kérek még egy hetet!” (K. A.)

„Nem is gondoltam, hogy ilyen kreatív vagyok!” (H.R.)

„Szeretném rendszeresen megengedni magamnak, hogy szeressem magam, szeretném rendszeresen megengedni magamnak, hogy eljöjjek hozzád. ” (B. B.)

„Fájdalom, boldogság, önismeret” (F. SZ.)

 

Résztvevők a tréningekről:

„Őszintén szólva nemigen fűlött a fogam a tréninghez, de kötelező volt a részvétel. Úgy voltam vele, hogy majdcsak kibírom valahogy. De aztán kiderült, hogy életem egyik legjobb élményét kaphattam meg, munkatársaimmal együtt. Nagyon köszönöm, érdekes és tanulságos is volt, alig várom a következőt!” (Bernadett, Százhalombatta)

„A kommunikációs tréning tetszett még nagyon! Kiderült számomra,hogy valóban nem mindig azt közlik Velünk,amit mi hallunk! Nagyon szupi kis nap volt tegnap!” Ibi, Tiszavasvári

„Kedves Márti! Mivel többedjére találkozom veled, nem okoztál már nagy meglepetést: szuper volt, mint mindig. Remélem, még sokáig tudsz mindig új játékokat kitalálni nekünk!” (Anikó, Székesfehérvár)

„Most, hogy értem a konfliktusok elméletét, könnyebben fogom tudni kezelni őket a cégnél is és otthon is” (László, Nyíregyháza)

„A konfliktuskezelő tréninget mindenkinek ajánlom!” (Gábor, Budapest)

„Rég nem nevettem ennyit, felüdülés volt ez a két nap!” (Dani, Miskolc)

„Köszönöm, Márti a módszereket, amikre tanítottál, hogy az elmélet sem unalmas nálad, mert mindig külön felhívod a figyelmünket, hogy nálunk konkrétan hogyan alkalmazható mindez. Így kéne az iskolában is tanítani, többen szeretnének járni” (Éva, Százhalombatta)

„És még azt hittem, hatékonyan kommunikálok! Szerencsére tudunk együtt nevetni egymáson és sokat tanulunk is egymástól. Nagyon jó volt, várjuk a folytatást! ” (István, Pécs)

„Nem vagyok a szavak embere, de nagyon köszönöm, hogy részese lehettem a tréningednek! Sosem hittem volna, hogy képes vagyok megszólalni több, mint húsz ember előtt!” (Niki, Pécs)

„Kedves Márta! Olyan összefüggésekre nyitottad rá a szemünket, amelyek ott voltak mindig is előttünk, de eszünkbe sem jutottak. Mostantól nem hiszem azt, hogy a szociológia csak „úri huncutság”, elnézésedet kérem ismét!” (István, Miskolc)

„Köszönöm! Féltem, hogy majd béna és felesleges játékokkal ütjük el az időt, de minden gyakorlat (figyeled! nem játékot írtam!) tényleg a helyén volt és tényleg arról szólt, amiről kellett.” (András, Budapest)

„Nem hittem volna, hogy a szervezetfejlesztés szórakoztató is lehet! A SWOT analízist használni fogom máskor is!” (Hajnalka, Debrecen)

„Köszönöm a személyes figyelmedet, köszönöm, hogy mindenkivel úgy bánsz, mint egyenrangú ember, köszönöm, hogy annyi dicséretet kaptam Tőled, mint Édesanyám óta senkitől sem” (Kitty, Budapest)

…és coachingról:

Márti, nem hiába bíztam benned! köszönöm, nagyon sokat segítettél abban, hogy letisztultabban lássam a helyzetünket. (Andrea, Budapest)

Köszönöm, hogy beszéltél velem! Sokkal összeszedettebb, határozottabb voltam, így hogy végig gondolhattam előre. Nagyon hálás vagyok! Remélem, hogy találunk majd vele valamilyen megoldást, ami mind a kettőnknek megfelel! (Szilvia, Budapest)

„Egy lépés hátra, három előre!” (Annamari, Gödöllő)

„Mivel már dolgoztunk együtt, csak azt mondhatom, hogy megérte akkor is, most is és jövök újra, ha kell” (Zsófi, Budapest)

„Egyszerűen nem tudom, hogyan veszel észre annyi mindent énbennem és az én mondataimban, amiket én magamon nem????” (Kinga, Budapest)

„Azért szeretek találkozni veled, mert valahogy minden letisztul bennem, ha beszélünk. Úgy jövök, hogy kusza minden, aztán jól megizzasztasz, aztán valahogy kifésülődnek a szálak és minden a helyére kerül” (Ildi, Budapest)

 

Szeretettel várom az érdeklődőket, jelentkezőket a holdciklus@gmail.com e-mail címen!