A művészet- és meseterápiás folyamatok során a Katarzisz Komplex Művészetterápia és a Kincskereső Meseterápia módszertanát alkalmazom. Elsősorban felnőtt és kamaszkorú kiscsoportokkal dolgozom (3-9 fő), de speciális esetekben vállalok egyéni folyamatkísérést is.
A Katarzisz Komplex Művészetterápia megalkotója és permanens fejlesztője a mai napig dr. Antalfai Márta pszichológus. Közel ötven éve, 1972-ben kezdte el kidolgozni módszerét, melyen azóta is aktívan dolgozik. A módszer alapjait a jungi lélektan analitikusan orientált, komplex, nonverbális csoportos pszichoterápiájában kereshetjük, mely egyéni terápiában is használható. A módszer egészségeseknek és betegeknek egyaránt javasolható. Alkalmazása óvodás kortól kezdve egészen az időskori
demenciákig bezárólag magas hatékonysággal működik. A Katarzisz Komplex Művészetterápiás módszer egyik alaptétele, hogy minden ember kreatívnak születik, ezért semmiféle előképzettségre nincs szükség ahhoz, hogy valaki részt vehessen a egyénileg vagy terápiás csoportban.
A KKMT aktív művészetterápiás módszer, azaz a résztvevők saját alkotásaikon keresztül is közelebb kerülhetnek önmagukhoz. A módszer a külső és a belső világ összehangolásával dolgozik, olyan módon, hogy a természet körforgását, a kinti világot tekinti gyógyítónak, a belső világot pedig olyannak, amely képes a külső világra hangolódva, annak rezdüléseit átvéve önmagát meggyógyítani. A módszer egyedülálló komplexitását mutatja, hogy az aktív, alkotó, a képzőművészeti technikákat felhasználó módszer mellett felhasználja a passzív terápiák elemeit is: befogadóként hallgatnak a résztvevők klasszikus zenét és irodalmi alkotásokat (mese, népmese, vers) – és bár csoportos technikaként lett megalkotva, egyéni terápiákban is megfelelően működik.
A KKMT módszer az alkotások egy része előtt alkalmazza a relaxációt és az imaginációt is. A terapeuta által vezetett relaxáció során a résztvevők megtanulják, hogy hogyan tudnak ellazulni és ezzel elősegíteni, hogy a művészeti alkotásokkal bevezetett imagináció során képek olyan belső jelenjenek meg a résztvevők „szeme előtt”, amelyek a tudattalanból érkeznek. Az alkotás során ezeket a képeket használják fel az addigi élet traumáinak, elakadásainak oldására, gyógyítására. A KKMT módszer segít abban, hogy azt is kimondjuk, ami kimondhatatlan. A gyógyító folyamatok sikeréhez nagyban hozzájárul a mesterségesen előidézett katarzis, amely az alkotáskor keletkezik. Az alkotó képi és tárgyi megjelenítő képességével, képzőművészeti alkotásain keresztül engedélyt ad arra, hogy beleshessünk belső énjébe, saját lelki működéseinek komplexitásába. A felbukkanó képek lenyomatát, az alkotást a csoport megnézi és saját benyomásaikat, érzéseiket, asszociációikat megosztják az alkotóval – aki ezeket feljegyzi. Természetesen nem minden visszajelzést tud hasznosítani, neki saját magának kell éreznie, hogy melyik szókapcsolat, mondat indít el benne valamit. Ahol érezzük, hogy megérintett egy visszajelzés, ott érdemes alaposabban is feltárni, hogy mi lehet a mélyben. Ez a feldolgozó folyamat is megtörténhet, de legalábbis megindulhat a csoportban a csoporttagok és a terapeuta közreműködésével és segítségével. Fontos saját magunkban tudatosítani, hogy életünk során bármikor találkozhatunk olyan kihívásokkal, problémákkal, amelyek feldolgozásához szükség van valódi, mások visszajelzésein alapuló önismeretre és szükség van olyan technikára is, amellyel önmagunkon dolgozni tudunk. Az emberi élet folyamatos változások, törvényszerű normatív krízisek és krízisek láncolata, ezekhez a változásokhoz csak úgy tudunk adaptálódni, ha mi magunk is folyamatosan és tudatosan változunk. A KKMT egyik
alapgondolata, hogy a változások és krízisek során szerzett lelki sérülések szinte mindig együtt jár az érzelmeink felkavarodásával, a nehezített önkifejezéssel, és ezáltal az emberi kapcsolatok beszűkülésével. A csoportterápiák során a kreatív alkotófolyamatok adta élményeken és a csoporttagok verbális visszajelzésein keresztül a sebek gyógyíthatóak.
A művészetterápiás folyamatban fontos szerep jut a terapeuta által választott eszközöknek, ugyanis minden eszköz olyan sajátosságokkal bír, amelyek befolyásolják használatukat – úgy is mondhatjuk, hogy az alkotás eszköze is visszahat az alkotóra.
A kollázs
A kollázstechnika esetében a résztvevők saját maguk által gyűjtött vagy a terapeuta által felkínált természeti tárgyakból (élő vagy száraz növények, virágok, termések, növényrészletek, kövek, kavicsok) választott darabokat helyeik el egy lapon (esetenként odakint a talajon) és így jelenítik meg pillanatnyi hangulatukat, belső világukat. A kiválasztott tárgyaknak éppúgy szimbolikus üzenetük van, mint a kollázsban a tárgyak egymáshoz való viszonyának. Az alkotó mindig úgy választ tárgyat, hogy az tudatosan vagy tudattalanul egy-egy tulajdonságot jelenít meg számára. A kész kollázs – csak úgy,
mint az egyéb alkotások – mindig valamiféle lenyomata az alkotónak. A csoport és a terapeuta benyomásai, érzései, az alkotóval megosztott gondolatai és az alkotó saját alkotására reflektáló szavai együttesen alkotnak érvényes visszajelzést az alkotó számára. A kollázs hatása mind a négy személyiségfunkcióra (érzékelés: kiválasztás, esztétikum, érzés: azt választják, ami tetszik, intuíció: a külsőnek a belsőhöz illesztése, gondolkodó funkció: elrendezés, kompozíció megalkotása) kihat, és összerendezi azok működését.
Montázs
Különböző érzések, belső vágyak, külső célok, önmagunkról alkotott képek megjelenítésére alkalmas eszköz. Megerősíti a múlt, a jelen és a jövő, valamint a külső és belső világ közti kapcsolatot is, hozzásegít a külvilág megismeréséhez és ezáltal jobb elfogadásához. A kivágott képeknek mindig szimbolikus jelentésük van, segítik a valósághoz való alkalmazkodást, oldják a merev énhatárokat. Csodálatos, ahogy az egészből részeket szabdalunk ki, majd egy új egésszé formáljuk. Mivel gyakorlatilag semmiféle kézügyességet nem igényel, képes azonnali sikerélményt és flow-élményt okozni bármilyen korosztály számára. Azok számára okozhat nehézséget, akiknem túlteng a neurotikus elhárításra való hajlam vagy a kritikai beállítottság.
Akvarell
Az akvarell-festést a KKMT módszer előre jól benedvesített papíron alkalmazza, mindössze három szín (a kék, a vörös és a sárga) két-két árnyalatát felhasználva. Ezekből a színekből az alkotók maguk keverik ki saját színeiket a papíron, festés közben. A keletkezett színekre csak hozzávetőleges hatással vagyunk, az függ a használt alapszínek számától és arányától, valamint a hozzáadott víz mennyisége is befolyásolja.
Az akvarellel való festés az ösztöneiket használó gyerekek többsége számára igazi öröm, lubickolás a váratlan formákkal teli színkavalkádban – ugyanakkor kamaszok és felnőttek számára sokszor nagyon nehéz, mert nehezen kontrollálható: elfolyik, belefolyik más színekbe, átszínezi azokat is. A fényes, erős, harsány színek a száradással megkopnak, a papír hullámosodik – ezek mind olyan fizikai jelenségek, amelyet nem mi befolyásolunk. Az akvarellfestés nyomán megszülető képek mindig tartogatnak
meglepetést, épp ezért nem ábrázolásra, hanem elsősorban a belső lelki tartalmak megjelenítésére használhatjuk. Ha el tudjuk engedni előzetes elvárásainkat közvetlenül a festés, közvetve, hosszabb távon pedig saját magunkkal szemben, a festés szorongásoldó hatású. A relaxációban és az imaginációban megjelenő hangulatokat kiválóan megjeleníthetjük ecsetünk segítségével – csak hagyni kell, hogy a kezünk és a szívünk vezessen, ne a tudatunk. Az akvarell alakítja, formálja érzelmi életünket, és
megnyitja az utat saját belső világunkhoz.
Porpasztell, olajpasztell, ceruza és tus
Főként a kognitív folyamatokra hat, fejleszti a figyelmet, kitartást, koncentrációt, fegyelmezettséget. Segíti a tudatosodást, hogy erős kontúrokat adhat, a meghúzott határvonal ereje jelzi az énerőt, és azt, hogy milyen erős megküzdési stratégiával bír az alkotó. Mindhárom eszköz tudatosabban irányítható, mint az akvarell, segít az énhatárok meghúzásában, megteremti az objektív és szubjektív világ közötti egyensúlyt, fejleszti a a valóságérzékelést, szembesít a projekciókkal, így segít azok elengedésében. A
porpasztell az akvarellhez hasonlóan alkalmas az érzések és érzelmek megjelenítésére. Színes tinta, olajpasztell alkalmas a részletgazdag, érzelemmel teli alkotások létrehozásához is. Elkenhetjük, mázolhatjuk, halványíthatjuk, de tarthatjuk is a határokat – ez a dominanciaérzetet növeli, gyógyító hatású lehet a borderline betegek számára. Segíthet hiperaktív személyeknek, mert jó lehetőséget ad az összpontosításra, kiegyenlíti a labilitást. Túl racionális, erős önkontrollos, kényszeres, szorongó
embereknek a terápia során javasolható az ujjal alkotás.
Agyag
Az agyag természetes anyag, megfelelő nedvességtartalom mellett jól alakítható, formálható – azonban túlzott nedvesség hatására szétfolyik, kiszáradva pedig már nem alakítható, legfeljebb törhető és morzsolható. Az agyagot már az őskorban is használták, hamar felismerték, hogy égetéssel jól tartósítható, ekkor már végleges alakot ölt, többé nem formálható. A megfelelően mázazott agyagedények díszíthetőek és a folyadékot is képesek megtartani. A KKMT módszer használja az agyagot, de a módszer alkotásait nem szokás kiégetni – ugyanis a művészetterápia elsősorban nem a létrehozott tárgyra koncentrál, hanem az alkotás folyamatára. Ugyanakkor az elkészült művek – így az agyagból létrehozott alkotások is – mindig képesek hatni a környezetükre és visszahatni magára az alkotóra is, vagyis az alkotó és az alkotás közt egy egymásra ható, kölcsönös viszony áll fenn. Az agyagot megfelelő fizikai erőkifejtéssel lehet formálni – a túlzottan visszafogott érintés nem hagy nyomot az agyagon, ezért az agyagozás, mint folyamat segít abban, az alkotó igazodni tudjon a fizikai környezet nyújtotta realitáshoz. Az agyaggal való munka fejleszti az akaratot, strukturáltabbá változtatja a teljes személyiséget. Relaxatív hatású, segíti az izmok ellazulását, ezért alkalmazásának fontos szerepe lehet a szorongásos, a kényszeres, valamint a pánikbetegek gyógyulásában.
A Kincskereső meseterápiás módszer
A mesék születésünktől halálunkig elkísérnek. Régen, a tradicionális közösségekben és családokban teljesen természetes volt a mesemondás és mesehallgatás a felnőttek körében, a mesék közvetítették a tudást az egymást már rég nem ismerő generációk közt. Optimális körülmények közt manapság a csecsemőnek vagy a kisgyermeknek mesélnek a szülei, nagyszülei, az óvónéni és talán még a tanítók is. Mesék persze a különféle történetek is, amelyeket a kamaszok olvasnak vagy amit filmeken látnak, a hallgatott mesének ugyanakkor különlegesebb szerep jut: ekkor saját, belső képalkotásunkkal, saját képeinkkel dolgozunk. A mesehallgatás ugyan talán sokszor megszűnik kisgyermekkorban – de a mesélő felnőtt éppúgy belefeledkezik saját meséjébe, mint az azt hallgató gyermek. A mesehallgatás, az esetleg már rég ismert, százszor is hallott mesék gyógyító hatással vannak ránk. Ezt felismerve kezdték el gyógyító terápiaként is kidolgozni a mesehallgatást.
A meseterápiának is van hagyománya itthon és külföldön is (irodalomterápia, biblioterápia). Magyarországon rendszerint két ismert irányzattal találkozhatunk. A katarzisz Komplex Művészetterápiás módszer kidolgozója, Antalfai Márta dolgozta ki húsz évvel ezelőtt a Kincskereső meseterápiás módszert. Alapgondolata az, hogy a meséknek gyógyító ereje van, mivel az archaikus népmesék „az emberi tudat és az univerzum működését is leképezik”. A Kincskereső meseterápiás módszer támaszkodik a Carl Jung által használt álomelemzésre, mert értelmezésében a mese minden egyes szereplője fellelhető a mesehallgató énrészeként. A meseterápiás módszer erős rokonságot mutat a szintén jungi alapokból kinőtt KKMT módszerrel abban is, hogy mesterséges katarzist előidézve dolgozza fel a történeteket. A meseterápiás foglalkozásnak a KKMT-hez hasonlóan része a relaxáció és az imagimáció, majd az így keletkező belső képek születnek meg alkotás formájában. Az alkotáshoz a Kincskereső meseterápiás módszer felhasználja a korábban már megismert technikák szinte
mindegyikét – az akvarellfestés az egyetlen, ami rendesen nem része a meseterápiás foglalkozásnak. Antalfai Márta módszerével azt vallja, hogy „a sikeres megküzdés jutalma a boldogság, a boldogsághoz pedig a négy jungi személyiségfunkció, a gondolkodó, az érzékelő, az érző, és az intuitív funkció kiteljesítésén keresztül vezet az út”. Az érzékelő funkciót megtalálhatjuk Hófehérke mostohájában, az érző funkciót a kis szolgálólányban, a vasorrú bábákban az intuitív, a királyokban pedig a gondolkodó
funkciót lelhetjük meg.
A mese egyaránt működésbe hozza a tudatos és a tudattalan működésünket is. Az egyes szereplőkről szóló mesék rólunk szólnak, egyszerre bújhatunk bele minden szereplő bőrébe – és személyenként, életkoronként változik, hogy melyik meséket hallgatjuk legszívesebben és hogy egy adott meséből ki az a szereplő, akinek nézőpontját, élethelyzetét leginkább a magunkénak ismerjük el. A mesék szereplői sok esetben olyan személyek, akik megrekedtek egy életszakaszban, vagy „elhatalmasodott rajtuk az egyik
minőség a többi rovására.”, vagyis egy-egy normatív krízisen nem tudtak úrrá lenni és így életfeladataikat nem tudják beteljesíteni, Az ilyen emberek felnőtt életükben gyengék lesznek, hiszen egyoldalúvá válnak. Az egyes szereplőket látva magunkat látjuk – más-más szerepben, tehát a mese olyan tükröt tart elénk, amelyben több oldalról is megszemlélhetjük magunkat. A mesék által tartott tükörben „megigazíthatjuk”
elcsúszott, esetleg már kinőtt énképünket, ez pedig visszahat a valós, mindennapi életünkre is. Ebben rejlik a mesék egészségvédő hatása is: személyes és társadalmi önazonosságunk megélésének hiánya bizonytalanná, beteggé, elszigeteltté tehet. Amikor lehetőségünk adódik arra, hogy – akár egy meseterápiás folyamatban ránézzünk önmagunkra, változtassunk, nyíljunk ki eddig elhanyagolt területek felé, akkor visszaszerezzük saját életünk felett a hatalmat, így erőssé és egészségessé válunk.